A Újságíró Szövetség szerint nem követtett el etikai vétséget a kaposvári laptársunk akkor, amikor beszámoltunk a kaposvári kórházat elmarasztaló bírósági ítéletről

Farkas Bazsi 2023-01-03 08:14:08
A kórház minden lehetséges fórumon próbál támadni, pedig a KPSVR.hu csak egy bírósági ítéletet ismertetett.

Még november közepén írtuk meg kaposvári laptársunkkal, a KPSVR.hu-val együtt a Kaposvár mellett élő, 17 éves, autista fiú, Péter történetét. 

Korában egy rohama alkalmával a kaposvári kórházba szállították, méghozzá a felnőtt osztályra, ugyanis gyermekpszichiátria nincs ebben az intézményben.

Itt azon túl, hogy nem tudták biztosítani azt a figyelmet Péternek, amire szüksége lett volna, azokat a rendelkezéseket sem tartották be, amiket gyerekek pszichiátriai kezelésénél előírnak a jogszabályok

Péter tíz napon át, az idő nagyrészében ki volt kötözve az ágyához.

Mikor a fiú édesanyja sérelmezte az ápolóknál a kikötözést, ráhívták a biztonsági őröket, akik azzal fenyegették, kidobják az intézmányből, ha nem távozik önként. A kaposvári tortúra tíz nap után ért véget, ezután a fiú a pécsi gyermekklinikára került, ahol szép lassan helyrehozták a kaposvári "kezelés" okozta sebeket. Itt, érdekes módon, nem kellett lekötözni Pétert, akinek beállították a gyógyszereit, majd hazaengedték - írtuk akkor a fiú jogi képviseletét ellátó Társaság a Szabadságjogokért jogsegély szervezettől kapott közlemény alapján.

Péter édesanyja, Irén a TASZ segítségével 2021 nyarán pert indított a kaposvári kórház ellen a fiát ért embertelen bánásmód miatt. Szerintük a kórház megsértette Péter jogait, hiszen valakit csak akkor lehet lekötözni, ha komoly veszélyt jelent saját magára vagy a környezetére, és még ilyenkor is csupán rövid, átmeneti időre. Kiskorúak esetén két óránként ellenőrizni és dokumentálni kell, hogy indokolt-e a rögzítés.

Péterre olyan súlyos hatással volt a kikötözés, hogy az incidens óta nem tud egyedül elaludni.

A bíróság első fokon - nem jogerősen - megállapította, hogy az elszenvedett jogsértések miatt sérelemdíj jár Péternek. 

A cikkek megjelenése óta a kaposvári kórház minden lehetséges fórumon próbálja támadni a KPSVR.hu-t. Korábban hírt adtunk már róla, hogy Moizs Mariann főigazgató levelet írt, melyben felszólított a kaposvári szerkesztőséget arra, hogy fizessenek 5 millió forint sérelemdíjat, mert szerinte a lap megsértette a kaposvári kórház jóhírnevét.

Indokai között szerepel, hogy csak Péter édesanyjának álláspontját közölték, és a nem jogerős ítéletben foglaltakat eltorzítva mutatták be a kórháznak, és annak dolgozóinak a fiú ellátása során tanúsított magatartását.

Ahogy azt a válaszlevelélben jelezték is, sem újságírói etikai, sem pedig jogi kötelességünk nincsen arra vonatkozóan, hogy egy bírósági ítéletet a felek megszólaltatásával közüljenek.

A főigazgató etikai vizsgálatot kezdeményezett a lap főszerkesztőjével, Farkas Balázzsal szemben. A vizsgálatot le is folytatta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége. A szervezet december 22-én kelt levelében arról tájékoztatott, hogy 

a KPSVR.hu portál nem követett el etikai vétséget. 

Bízunk benne, hogy Moizs főigazgató asszony a rábízott intézmény igazgatására is annyi energiát fordít, mint a KPSVR portál támadására egy olyan ügyben, amelyre semmiféle ráhatása nem volt a szerkesztőségnek, csupán a bíróság által hozott ítéletet közölték.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.