Somogyi gyógyfürdőben szerzett érdekeltséget Hajtó Péter győri képviselő

Pintér Bence 2022-12-30 09:29:14
A koronavírus óta egymásnak adják a kilincset a tulajdonosok a csokonyavisontai fürdőben.

Idén már a harmadik tulajdonos szerezte meg az 1500 lelket számláló Somogy megyei Csokonyavisonta gyógyfürdőjének tulajdonát – ami azért érdekes nekünk itt Győrben, mert  az új tulajdonos Hajtó Péter győri önkormányzati képviselő anyjának cége, a sajtótájékoztatón pedig maga Hajtó mint a cég képviselője vett részt.

A fürdő eredetileg önkormányzati tulajdonban volt, de a pandémia miatt lejtmenetbe került, ezért idén tavasszal egy vállalkozó vásárolta meg és vállalta át a cég tartozásait – és még valami állami támogatás is lett volna a dologban, de kiderült, hogy a vállalkozó szabálytalanul szerezte meg a céget. Ezután augusztusban egy barcsi székhelyű építőipari vállalkozás, a Bau-Lizéna Kft. vette meg a kihirdetett árnál jóval alacsonyabban a fürdőt. Mindenféle ígéretek hangzottak el a jövőbel kapcsolatban,

ehelyett idén decemberben kiderült, hogy újabb tulajdonos került a képbe, a HAFE Hungary Kft. – ennek a cégnek a képviseletében érkezett a somogyi településre Hajtó Péter győri képviselő,

illetve a fényképek tanúsága szerint Herceg Sándor Ottó, a Győr Projekt és a GYHG korábbi ügyvezető igazgatója. A cikk szerint Hajtó más cégeken keresztül egyébként az első vásárlóval, Kuti Balázzsal is kapcsolatban volt. Az Atádhír cikke szerint Hajtó arról beszélt, hogy külső forrásokat és támogatásokat szeretnénk igénybe venni a fürdő felújításához.

Az ügyről az Átlátszó számolt be részletesen.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.