Navracsics Tibor szerint Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb állama közé kerülhet

Csarnó Ákos 2022-12-09 15:44:02
Ezt mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén, az Országházban pénteken.

A tárcavezető kiemelte: Magyarországnak jó esélye van arra, hogy még decemberben megkösse a kohéziós és a helyreállítási alap forrásainak folyósításához szükséges megállapodásokat.

Kifejtette: az uniós pénzeknek két része van, egyrészt a "hagyományos" kohéziós pénzek, és a tárgyalások jelenlegi állása azt mutatja, hogy az összes operatív program le van zárva, már csak a politikai jóváhagyás kell. Remélhetőleg még decemberben lesz megállapodás az Európai Bizottsággal erről - tette hozzá. A források másik része az EU helyreállítási alapjához kötődik, ennek célja, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból kilábalást ösztönözze. Ebben van nem visszatérítendő támogatás és kedvező kamatozású hitel, utóbbi esetleges felvételéről a kormány később dönt - fejtette ki.

Navracsics Tibor kitért arra, hogy a kohéziós pénzek felhasználásáról a tagállamok saját prioritásaik szerint dönthetnek, és a magyar kormány szinte teljes egészében megtartotta a korábbi operatív programstruktúrát.

Elmondta: a nemzeti helyreállítási terv kötöttebb, az innen rendelkezésre álló források csaknem felét a zöld átmenetre kell költeni, azaz olyan projektekre, amelyek az energiaellátás diverzifikációját, az infrastruktúra korszerűsítést, valamint a megújuló energia felhasználásának elterjedését teszik lehetővé. Emellett a digitális átmenetet segítő projektekre kell jelentős összeget fordítani - mutatott rá a területfejlesztési miniszter.

Hangsúlyozta a miniszter, hogy az az alapvető fejlesztéspolitikai cél, hogy az uniós források felhasználása révén Magyarország 2030-ra az EU öt legélhetőbb tagállama közé tartozzon.

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.