A szombathelyi önkormányzatnak nincs tudomása arról, hogy Király Gábor megszegte volna az ajándékozási szerződést

Farkas Bazsi 2022-12-05 08:12:52
A szerződés legalább 10 évről írt.

A múlt héten írtunk a szombathelyi Király Sportlétesítmény fejlesztéséről. Közérdekű adatigényléssel fordultunk az üzemeltető Sportegyesülethez, hogy megtudjuk, a

2019. novemberében odaítélt 4 milliárd 505 millió 212 ezer 585 forintos közpénz támogatásból megvalósított fejlesztésen mely cégek dolgoztak.

Ebből derült ki, hogy

az összes közbeszerzést a szombathelyi belvárosban virágboltot, Körmenden pedig vendéglőt üzemeltető Veres és Társai Kft. nyerte el.

Bár emailt is küldtünk a cégnek, hogy megtudjuk, milyen építőipari referenciáik voltak korábban, amelyek arra sarkallták őket, hogy elinduljanak a Király Sportegyesület által kiírt közbeszerzésen választ azóta sem kaptunk.

Fotó: Vágvölgyi Bálint

De írtunk arról is, hogy a Sportlétesítmény már meglévő területéhez plusz 19 ezer négyzetmétert kapott ajándékozással 2008-ban Király Gábor a szombathelyi önkormányzattól. Király azt vállalta, hogy amennyiben a képviselő-testület úgy határoz, hogy a területet ajándékba adja, úgy az ingatlan értékének ÁFA tartalmát (1 millió 538 ezer 960 forintot) kifizeti. Ez végül így is lett.

A felek között kötött ajándékozási szerződésben pedig kikötötték, hogy a Király Sportegyesület - akkor még Szabadidősport Egyesület - a következő engedményekkel nyújt sportolási lehetőséget a szombathelyieknek:

  • általános iskolák, diáksport szövetség által hivatalosan kiírt általános és középiskolás bajnokságok számára előre egyeztetett időpontban használatot,
  • évente egy alkalommal SZMJV Önkormányzatának rendezvény lebonyolítására helyszínt,
  • „Tárt kapus program” keretében április 15. – október 15. között szombatonként 09.00-15.00 óráig kispályás labdarúgás salakos- és bitumenes pályán, teke, tenisz sportágakban a szombathelyi lakosok díjmentesen sportolhatnak.

Azt korábbi cikkünkben tévesen írtuk, hogy a szerződésben időintervallum nem volt megjelölve. Arra a Sportegyesület majd a szombathelyi jegyző is felhívta a figyelmünket, hogy a szerződés szövege szerint

a megajándékozott legalább 10 éves időtartamra vállalt kötelezettséget.

Vagyis nem kevesebb, mint 10 évről beszélünk.

A szerződés 2008. január 9-én kelt, így olvasatunkban minimum 2018. január 9-ig kellett volna folyamatosan teljesíteni a szerződésben vállaltakat. De az is életszerű lett volna, hogy a határidő lejártát megelőzően az ajándékozott levélben tájékoztatja a polgármestert, a jegyzőt vagy a közgyűlés tagjait, hogy milyen további tervek vannak az ingatlanon.

A pályák egyébként már a 10 éves időtartam előtt korábban megszűntek - ez derült ki az Egyesület szerkesztőségünknek küldött válaszából:

Egyesületünk Király Szabadidősport Egyesületként alakult, ennek megfelelően történt akkoriban az infrastruktúra megtervezése is, ezért volt, tenisz, salakos foci és tekepálya is. Ezek a pályák 2016-17-ben megszűntek(...)

Fotó: Vágvölgyi Bálint

A “A szombathelyi Fő tér virágboltosa nyerte el Király Gábor 4,5 milliárd forintnyi közpénzből felépített sportcentrumának összes közbeszerzését” című cikkünk megjelenését követően emailben keresett meg minket a Sportegyesület. Levelükben azt írták, hogy a vállalt időtartamban eleget tettek az ajándékozási szerződésben foglaltaknak, sőt - szerintük - még túl is teljesítették azt:

•    évente rendszeresen sportnapot tartottak a Vas Megyei Sportigazgatóság munkatársai
•    a Vas Megyei Diáksport Szövetségnek helyszínt biztosítottunk a megyei döntőkre, 
•    középiskolai bajnokságoknak is helyt adtunk,
•    MEFOB mérkőzéseknek biztosítottunk helyszínt,
•    kezdetben több iskola is kilátogatott a sportlétesítménybe, ahol focizhattak, labdázhattak az iskolások,
•    szombatonként játékra előkészítve nyitva álltak a teniszpálya kapui (ezt elsősorban szülők vették igénybe teniszező gyermekeikkel),
•    helyi kezdeményezésre lehetőséget biztosítottunk lábtenisz-bajnokságra is,
•    több ízben helyt adtunk női kispályás tornáknak a salakos pályán, utóbbiakra ezért is találtuk ki a "tárt kapuk" lehetőséget mert teniszpályáink, salakos pályáink kihasználatlanok voltak ezen időszakok alatt is 
•    egyesületi szinten több alkalommal is tartottunk sportági toborzókat, díjmentes sportolási lehetőséggel
•    a jelenleg újjáépítés alatt álló aszfaltos pályánk - "Dühöngő" - 2022. októberéig 0-24-ban - villanyvilágítással - nyitva állt a sportolni vágyók előtt, és a felújítást követően a díjtalan sportolási lehetőség továbbra is elérhető lesz

- sorolták a rendezvényeket.

A szombathelyi jegyző válaszában azt írta, hogy 

a szóban forgó megállapodás tekintetében szerződésszegő magatartástól az Önkormányzatnak nem volt tudomása a 10 év alatt.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.