Eddig egyetlen ügy volt, ami miatt felszólalt a Parlamentben Hende Csaba

Farkas Bazsi 2022-11-24 08:53:00
A szombathelyi Észak-Nyugati elkerülő? A szombathelyi római mozaik? Kézilabdacsarnok? Ugyan, dehogy! Hát akkor mi?

Az Aranybulla napja!

Két napja fogadta el az Országgyűlés azt a javaslatot, mi szerint ezután minden év április 24. lesz az Aranybulla napja. 

A jogszabályban rögzítették: indokolt, hogy az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumáról, az Aranybulláról kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából megemlékezzenek, és elismerik, hogy az Aranybulla eszmeisége bizonyos vonatkozásaiban a modern kori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető.

Az elfogadott javaslat indoklása emlékeztet: történeti hagyomány szerint II. András az Aranybullát Szent György napján, azaz április 24-én adta ki.

Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térsége országgyűlési képviselője eddig ebben a ciklusban ezzel az egy üggyel kapcsolatban szólalt fel egyedül a Parlamentben, összesen ötször.

Mint ugyanis a törvényalkotási bizottság elnöke ő volt az egyik, aki a javaslatot jegyezte. 

Hétfőn például - a szinte teljesen üres Parlamentben - Hende felszólalásában például ezt mondta:

Rendkívül nagy örömömre szolgál, hogy teljes egyetértés övezte törvényjavaslatunkat a vita során, és bizony átsütött ezen a vitán az a jogosan érzett nemzeti büszkeség, amit afölött érzünk, afölött a vitathatatlan történelmi tény fölött, hogy ezelőtt 800 esztendővel, több, mint 800 esztendővel, vagy majdnem 800 esztendővel, bocsánat.

Éppen 800 esztendővel, elnézést kérek kicsit későn van. 

Magyarország, az akkori magyar állam. A jogállamiság és az alkotmányosság egy olyan minőségi szintjére lépett, amely az akkori Európa egyik legélenjáróbb országává vette, a mi hazánkat ebből a szempontból. 

Különösen jó erre visszagondolni, amikor manapság sokan és sokszor leckéztetik Magyarországot jogállamisági kérdésekben. Köztük olyan államok is, amelyek adott esetben az Aranybulla kibocsátását követően, mintegy 700 esztendővel, nem 2, hanem 700 esztendővel jöttek létre.

De hát ezt csak zárójelben mondom.

Nagyon fontosnak érzem, hogy ezentúl, minden esztendőben módunk lesz megemlékezni április 24-én, Szent György napján. Ami amúgy is a tavasz, az újrakezdés napja. Az Aranybulla megszületéséről, annak kihirdetésének, a történeti hagyományban meghatározott napján.

Bízunk benne, hogy a következő nagy projektje egy szombathelyi ügy melletti kardoskodás lesz, például a római kori mozaik további sorsának tisztázása. 

A mozaikról 2019-ben Hende azt mondta:

“A mozaik 2000 éves, néhány hónapot ki fog bírni, úgymond, a tepsiben is.”

Azóta eltelt 3 év, és az Európában egyedülálló lelet azóta is tepsiben várja a jobb sorsát. 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.