97 fát vágtak ki a szombathelyi Sportligetben, amelynek átadásán vígan vágta a szalagot Kecskés László

Farkas Bazsi 2022-11-21 12:06:00
Barbár pusztítás?!

A múlt héten nyilatkozott Kecskés László (Fidesz-KDNP) szombathelyi önkormányzati képviselő a megyei napilapnak egy építkezés kapcsán. Történt ugyanis, hogy a Homok úton egy magánterületen fákat vágtak, hogy helyet készítsenek a hamarosan meginduló építkezésnek.

Kecskés a magánterületre besétálva adott interjút a Vas Népének, amelyben többek között azt mondta:

Ez barbár pusztítás, ez fagyilkosság. Fel vagyok háborodva.

Korábban  mi is foglalkoztunk az üggyel és sorra vettük azokat a beruházásokat, amik Kecskés képviselőségének ideje alatt hasonló természeti beavatkozást követelt meg.

2014 és 2019 között a Fidesz-KDNP vezette Szombathelyen, Kecskés körzeti képviselősége alatt minősítették át a Csónakázó-tó fölötti területet. Így épülhetett meg az Arany-patak és a Sportliget által körbefogott területen az a társasház, amelyben végül Illés Károly (Fidesz-KDNP) korábbi alpolgármester is lakást szerzett.

Vágták tarra a volt kemping területét, ahol faóriások magasodtak.

Minősítették át a Homok út ezen részét és tették lehetővé, hogy újabb lakások épüljenek a területen.

Nyilatkozata után kerestük a képviselőt, mivel további kérdéseket szerettünk volna feltenni az ügyben. Emailben választ nem kaptunk és telefonon is csak annyit mondott a politikus, hogy:

Nem kívánok válaszolni, a kérdések is egy csomó csúsztatást tartalmaznak. Az ügy annyira tiszta, hogy nincs egyebet mit mondjak.

A korábban felsorolt beruházások mindegyike magán volt, mint ahogyan a Homok úti építkezést is egy önkormányzattól független cég végzi.

A Sportliget felújítása azonban teljesen a szombathelyi önkormányzat által fizetett közberuházás volt. Ezt még 2019-ben, Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármesterségének utolsó évében valósították meg.

Egyeztetés a Sportligetben 2019-ben.

Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

A liget felújítása összesen 1 milliárd 200 millió forintot emésztette fel, ami az önkormányzat eu-s forrásból finanszírozott.

Az átépítés alatt pedig 97 fát vágtak ki a területen.

Kecskés László, bár többször is járt az építkezés ideje alatt a munkaterületen egyszer sem nyilatkozott arról, hogy a közel 100 fa kivágása barbár pusztítás, vagy fagyilkosság lett volna. Pedig a halomba hordott farönkök látványa egészen impozáns volt. 

 

A képviselőt a fagyilkosságok akkor sem zavarták, amikor a Sportliget átadásakor szalagot kellett vágni.

Fotó: szombathely.hu/Cseh Gábor

Persze nem akarunk képmutatóak lenni, hiszen tisztában vagyunk azzal is, hogy a kivágott fák helyére új növényeket telepítettek az építkezés során. Bár az is igaz, hogy hosszú évek kellenek ahhoz, hogy a csemeték több méteresre nőjenek meg.

Kecskés képviselőnek küldött levelünkben arra is rákérdeztünk, hogy nyilatkozata előtt egyeztetett-e a terület tulajdonosával, hogy az építkezés után mennyi fát telepítenek vissza. Ám mivel a politikus a feltett kérdéseinkre nem felelt, így olvasóinknak ezt nem tudjuk tolmácsolni. 

Szólj hozzá!

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.