December elsejére kaptunk interjúidőpontot a győri polgármestertől

Pintér Bence 2022-11-17 15:19:00
Élő videós interjút fogunk készíteni Dézsi Csaba Andrással, várjuk olvasóink kérdéseit is.

Az Ugytudjuk.hu olvasói tudhatják, hogy valamilyen ismeretlen okból Dézsi Csaba András győri polgármester tavaly nyár óta nem áll szóba lapunkkal úgy, hogy előtte többször is hosszabb interjút adott nekünk, és rendszeresen meghívót kaptunk a győri városháza sajtótájékoztatóira.

Aztán hirtelen ezek megszűntek, azóta pedig hiába próbáltuk kamerával elcsípni a polgármestert, hogy egy-egy kérdést tegyünk fel neki releváns városi ügyekben, ő erősen igyekezett kerülni az ilyen alkalmakat.

Először tavaly augusztusban, majd októberben nem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre, majd idén ősszel három alkalommal sem sikerült rendes beszélgetést folytatnunk vele a GyőrPlusz épülete előtt. Fontos megjegyezni, hogy mindemellett sem sajtókérdéseinkre, sem közérdekű adatigényléseinkre nem válaszol a városháza.

A legutóbbi ilyen alkalommal Dézsi polgármester azzal vágta ki magát, hogy kérjünk időpontot a titkárságán, amit egyébként már több korábbi alkalommal is megtattünk, de választ nem kaptunk. Természetesen ismét kértünk időpontot, és

a mostani válasz alapján december elsejére kaptunk is időpontot egy élő videós interjú elkészítésére.

Ez alkalommal tehát ha minden igaz, mindenféle szaladgálás és hárítás nélkül tehetjük fel a várost érintő legfontosabb kérdéseket Dézsi Csaba Andrásnak. Van is számos kérdésünk, nyitva szeretnénk viszont hagyni a lehetőséget olvasóinknak is, hogy kérdéseiket általunk feltegyék a polgármesternek. Tehát várjuk olvasóink kérdéseit, témafelvetéseit is a tárgyban „Polgármesteri interjú” jeligével a gyor.ugytudjuk@ugytudjuk.hu címre.

Arra kerünk mindenkit, hogy olyan ügyekben gondolkozzanak kérdéseken, amelyekre valóban a polgármester tud választ adni: ilyen például a városi költségvetés, a városi intézmények (bölcsőde, óvoda, könyvtár, sportlétesítmények, stb.) működése, a tömegközlekedés, készülő vagy tervezett városi fejlesztések ügye, vagy a városi úthálózat kérdése. Nem ígérjük, hogy minden kérdés be fog kerülni, mivel az idő limitált, de azt ígérjük, hogy minden beérkező javaslatot átolvasunk.

És a legfontosabb: december elsején figyeljék a Facebook-oldalunkat, ahol az élő adás fog majd indulni az előre meghirdetett időpontban.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.