Laktanyát vegyenek! Szombathely eladja a 11-es huszárlaktanya egy részét

Farkas Bazsi 2022-10-24 08:56:00
660 millió forint + ÁFÁ-ért kiáltják ki a terület egy részét. Az életveszélyes épületeket el is lehet bontani.

Idén júliusban írtunk a szombathelyi 11-es Huszárlaktanya akkori állapotáról. Ennek apropóját az adta, hogy vadul kezdett terjedni a Facebookon egy korábbi tanulmány az épület további lehetséges sorsát illetően. Ami fordulópontot jelenthet az területtel kapcsolatban az az, hogy 2018-ban a terület B részéről lekerült a műemléki védettség. Így az nem akadályozza többet, hogy ezen a közel 10 heltáros területen akár társasházak is épülhessenek. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a Lovas utca felőli épületeket akár el is lehet bontani. Elnézve azok állapotát, pedig ez szükséges is lesz.

Az októberi közgyűlés fogja tárgyalni a terület eladását. 

Az előterjesztések között ugyanis szerepel, hogy a területet 660 millió forint + ÁFA összegen kiáltják ki. Azt pedig majd a piac határozza meg, hogy mekkora összegen megy el.

Új városrész születhet

A közgyűlési anyagban olvasható, hogy az ingatlan területe négy különböző lakóterületbe tartozó, továbbá egy kereskedelmi, szolgáltató övezeti besorolású tömböt, valamint kötelezően kialakítandó közterületi (közpark és közútterületi) részeket foglal magában. 

Vagyis egy új városrész is létrejöhet majd. Lakóépületekkel, üzletekkel, parkokkal. Fontos kiemelni, hogy ugyan az épültekről lekerült a műemléki védettség, ám maga a terület műemléki környezet maradt. 

A pályázónak vállalnia kell, hogy az ingatlanok birtokba adásától számított 90 napon belül a jövőbeni telekalakításhoz szükséges, rendkívül leromlott állapotú épületeket elbontja.

Amennyiben a területnek lesz új tulajdonosa, úgy a laktanya területén áthaladva egy új úttal kötné össze az önkormányzat a 11-es Huszár és a Lovas utcákat. A vételárból erre 160 millió forint + ÁFÁ-t különítene el a városvezetés. 

A pályázatra a csütörtöki közgyűlés mondja ki a végső szót. 

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.