Lesz elég wc papír és zsebkendő is, csak alaposan megdrágul

Csarnó Ákos 2022-10-12 08:29:25
Kint vagyunk a bajból.

A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest - közölte a Vajda-Papír Kft. az MTI-vel, de szerintük ellátási hiánytól nem kell tartani.

A drágulást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra - jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik.

Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140 ezer tonna. Magyarország ellátása higiéniai papírtermékekből a kedvezőtlen körülmények ellenére biztosított, "nem lesz hiány WC-papírból, papírzsebkendőből vagy törlőkendőből" - jelentette ki.

indexkép: Getty Images

Szólj hozzá!

Kismarosiné Fekete Andrea lett Szombathely idei hétköznapi hőse

Sokat köszönhetnek a családok a Fészkelődő Gyerekkuckó megálmodójának.

Görbicz Anita tegnap Orbán Balázs mellett tűnt fel az Audiban

Ez annak összefüggésében különösen érdekes, hogy Orbán Viktor bejelentette, lecserélik Győr parlamenti képviselőjét.

Orbán Viktor szerint az Audi Győrben számíthat a magyar kormányra

Az új Q3 gyártásának startján tartott beszédet a miniszterelnök.

Utcára szabadul a művészet Szombathelyen!

Július 19-én jön az URBAn pARTy – Belvárosi UtcaFeszt.

Apja megölte, feldarabolta a fiát, aztán elásta Szombathelyen

25 éves bűnügyi rejtély végére került pont Szombathelyen.

Mosonmagyaróváron fogott dealert a DELTA

Drogot és porciózásra alkalmas tárgyat rejtett egy 46 éves férfi autója. 

Startol a Kékszalag

57. alkalommal versenyeznek a balatoni tókerülők.

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.