Horváth Gábor képviselőn áll vagy bukik, hogy nyitva marad-e december 31-ig a Savaria mozi

Farkas Bazsi 2022-09-26 19:35:00
A fideszes politikusnak a csütörtöki közgyűlésig kell kidolgoznia a tervet.

A szombathelyi önkormányzati fenntartású intézmények további sorsa is téma volt a mai Gazdasági és Jogi Bizottság mai ülésén. A megnövekedett energia árak miatt ugyanis több létesítményt bezár a téli időszakra az önkormányzat.

Bezár a Smidt Múzeum és a Schrammel-gyűjtemény. 

A szimfonikus zenekar az MSH-ba költözik, ott fog gyakorolni és koncertezni is. Csökkentik a hőfokot az Aréna Savariában. 

Többek között az is elhangzott, hogy a városháza fűtésén és villanyköltségein is spórolni fog a hivatal. Még ezek mellett az intézkedések mellett is 240 millió forintos gáz-, és 74 millió forintos villanyszámlával számolnak.

Az egyik legnagyobb vitát a Savaria Mozi további sorsa váltotta ki. A városvezetés szándéka szerint ugyanis október 13-mal bezár az intézmény.

Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) képviselő tette fel a kérdést, hogy ha már be kell zárni a mozit, akkor miért nem várja meg az intézkedéssel a városvezetés a december 31-et. A képviselő azzal érvelt, hogy a mozi számára az évvége a csúcsidőszak, ekkor jönnek ki a nagy stúdiófilmek is, és mivel beszélt az ágazat vezetőivel azt is tudja, hogy a mozit valóban ésszerű lenne bezárni a január - áprilisi időszakban, hiszen ekkor mindig visszaesik a nézőszám.

Amennyiben én városvezető lennék, úgy megtalálnám a forrást arra, hogy a Savaria mozi legalább az évvégéig nyitva tudjon maradni - mondta Horváth.

Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester erre egy határozati javaslatot fogalmazott meg, mi szerint Horváth Gábor, élvezve a hivatal teljes körű segítségét a csütörtöki közgyűlésre dolgozzon ki egy olyan javaslatot, amivel a mozi nyitvatartását meg tudják hosszabbítani az év végéig.

Ugyan a bizottság fideszes tagjai, Horváth Gáborral együtt, nem szavazott, a testület elfogadta a javaslatot. Így a következő pár napban Horváthnak fel kell gyűrni az ingujjat és csütörtökre kidolgozni javaslatát.

Be fogunk számolni a végkimenetelről. 

Szólj hozzá!

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.