Aláírásgyűjtésbe kezdett a kertváros lakóival Klimits István, a sárvári kettes körzet képviselője, hogy megmentsék az Ungvár utca zöldterületét

Fehér Buda 2022-08-31 14:00:00
A jelenlegi tervek szerint a sárvári önkormányzat felosztaná, és építési telkekként értékesítené a zöldfelületet.

„Amióta az eszemet tudom, ez itt zöldterület volt. Gyerekkoromban sokat játszottunk ezen a telken” – mutat rá a sárvári Ungvár utcában található zöldterületre Klimits István, a kettes választókörzet független képviselője. Az Ungvár utcai telek időről időre felkelti a kertvárosiak figyelmét, a képviselő most levélben kérte a környéken élő lakók támogatását, segítségét, hogy megmentsék a zöldterületet.

Klimits István a terület előtt, amiért most aláírásgyűjtés indult

Nem ez az első eset, hogy a kertvárosiak tollat ragadtak az Ungvár utcai telek miatt, először 2018-ban teltek meg az aláíróívek, miután egy sárvári cég megvásárolta a területet. A telekre eredetileg egy többemeletes társasházat terveztek, ám ez akkor nem valósult meg. Később aztán mégnagyobb port kavart, amikor kiderült, hogy a cég újra elővette a terveket és a majdan megépülő társasházat vendégmunkásokkal töltené meg. A hatalmas lakossági felháborodást a város végül azzal védte ki, hogy mintegy 100 millió forintért megvette a területet a beruházó cégtől, hogy így állják útját az építkezésnek. 

Sárvári polgármester: megoldódott az Ungvár utcai terület sorsa

Néhány hete írtunk először arról, hogy egy sárvári cég egy 250 fős apartmankomplexumot építene a sárvári Ungvár utcába. Az építkezésről a terület önkormányzati képviselője, Klimits István egy videóban beszélt, ő azt mondta, hogy az épület munkásszálló lesz, valamint arról is beszámolt, hogy a kertvárosiak attól tartanak, az ingatlan miatt felbolydul majd a nyugodt életük.

„Senki se gondolja, hogy az akkori városvezetés nem tudta, hogy a cég mit akart épülni erre a területre” – mondja Klimits, aki azt is elmesélte az Ugytudjuknak, hogy az eredeti tulajdonoscsere után a sárvári cég kezdeményezte, hogy a területet minősítse a városvezetés ipari övezetből kisvárosias területté. Ezzel zöldutat adtak az olyan beruházásoknak, amelyeken keresztül akár többemeletes lakóházak kerülhettek volna az ingatlanra. A képviselő szerint elképzelhető, hogy 2018-ban a közelgő, 2019-es önkormányzati választások miatt csúsztathatták a projektet, ezért került csak 2021 elején elő a munkásszálló ötlete. 

„Miután a város megvette a telket, többször is a fejemhez vágták, hogy Klimits képviselő úr miatt kellett megvenni ezt a telket. Pedig azzal nagyon könnyen ki lehetett volna védeni ezt a beruházást, ha az akkori városvezetés nem szavazza meg a terület kisvárosias övezetté való átsorolását, és a 2018-as lakossági tiltakozást is komolyan vették volna"

– teszi hozzá a képviselő, aki szerint tehát egyértelmű, hogy az akkori városvezetés bakija miatt kellett kiadnia ekkora összeget a városnak.

A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban szüksége van a pénzre a városnak, ezért most az az ötlet merült fel az önkormányzaton, hogy a jelenlegi ingatlant felosztják, majd építési telkekként adják áruba az így megszülető telkeket. A kertvárosiak viszont ragaszkodnak a zöldfelülethez. „Testületi üléseken többször is felszólaltam, módosító indítvánnyal éltem, hogy ez a terület maradjon meg a kertvárosiaké” – meséli Klimits, aki azt is elmondta, hogy abban a kerületben, ahol az Ungvár utcai terület is található, a város egyetlen kerületeként nincs játszótér. „A kertváros többi részén persze vannak játszóterek, arról mondjuk ne beszéljünk, azok milyen állapotban vannak” – teszi hozzá a képviselő.

Jelenleg így néz ki a zöldfelület

Fotó: Fehér Buda

A képviselő azt is megosztotta a lapunkkal, hogy az erről szóló indítványait Szabó Zoltán társadalmi megbízatású alpolgármester sem támogatta, annak ellenére, hogy a korábbi ciklusban ő volt a körzet képviselője. Klimits bízik abban, hogy ha Szabó látja, mekkora támogatása van a lakók körében ennek az ügynek, akkor ő is az ügy mellé áll. „Jó lenne, ha ő is felkarolná az Ungvár utca ügyét, ezért is szavaztam meg, hogy ő is alpolgármester legyen, mert így a körzet lakóinak az igényeit még jobban tudjuk érvényesíteni” – teszi hozzá a képviselő. 

Azért, hogy a zöldterület megmaradjon, a kertvárosiak tehát aláírásgyűjtésbe kezdtek, Klimits szerint már többszáz szignót gyűjtöttek össze a zöldterület megmentéséért. A petícióban a helyiek azt kérik az önkormányzattól, hogy ne értékesítse, hanem a jelenlegi övezeti besorolásból minősítse át a képviselő-testület közparkká a telket, és így szolgálja a jövőben a helyieket a terület. Klimits szerint, aztán a jövőben a lakosság véleményét kikérve, kisebb sportpálya, park, vagy játszótér is kerülhetne kialakításra a területen. A képviselő és a kerület lakói bíznak benne, hogy a petíciójuknak meglesz a hatása, és a következő településrendezési eszközök módosításánál megtörténik az ingatlan közparkká történő átsorolása. 

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.