Lesz tűzijáték augusztus 20-án Sárváron

Fehér Buda 2022-08-17 10:29:24
De a jövő évi lövöldözés szénája már nem áll ennyire fényesen.

A múlt héten tartott ülést a sárvári képviselő-testület. Az ülés végén Klimits István, független képviselő rákérdezett Kondora István (Fidesz-KDNP) polgármesternél arra, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között idén lesz-e tűzijáték Sárváron, augusztus huszadikán. Kondora elmondta, hogy

idén is megrendezik a tűzijátékot,

főleg azért, mert a város már előre kifizette az attrakciót. A polgármester ugyanis ismertette, hogy a városban már régóta a Szent Iván Éji tűzijátékkal együtt rendelik meg az augusztus 20-it. A kettőt viszont egyben, előre fizeti ki a város, így már nincs esélye lemondani a durrogatást a városvezetésnek.

Kondora azt is megosztotta, hogy igen baráti áron, bruttó 700 ezer forintért veszi a két tűzijátékot a város, tehát a most hétvégi látványosság 350 ezer forintot emészt fel. Azt is hozzátette, hogy egyébként a szilveszteri tűzijátékozást nem engedi az önkormányzat számára, hiszen a hotelek és a fürdő amúgy is elég rakétát lő fel éjfélkor. 

A polgármester előrevetítette, hogy ha ez az összeg hiányozna a jövőben a város kasszájából, akkor a képviselők is összedobhatják azt. Azt is elárulta, hogy a koronavírus-járvány elején indított számlaszám, amin a rászorulóknak szánt felajánlásokat várta a város, még mindig él. Erre egyébként a sárávriak elég mérsékelten adakoztak a járvány alatt. 

Kondora azt is elárulta, hogy ő személy szerint nem is szereti a tűzijátékokat, mert van egy kutyája, aki fél a hanghatásoktól. De a sárvári kórház rehabján fekvő betegek pihenését is megzavarja a hangoskodás, a polgármester szerint ha általános szolidaritást vállalnának a város lakói, akkor sok ilyen problémát tudnának megoldani. A polgármester végül elmondta, hogy a gazdasági helyzettől függően jövőre mérlegelni fogják, hogy megrendeljék-e a tűzijátékokat.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.