Leállítja a gyártást szeptembertől a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó

Fehér Buda 2022-08-17 16:30:08
Az energiaigényes ipari ágazat nem kapott elégséges kompenzációs támogatást az állam részéről.

A magas energiaárakra reagálva végleg leállítja gyártását a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, a Slovalco szeptembertől - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva szerdán. Az alumíniumfeldolgozó leállításáról szóló végső döntést kedden este hozták meg a gyár részvényesei, a Norsk Hydro és a Penta Investments, terveik szerint a gyártás leállítása szeptemberben kezdődik meg, írja az MTI. A gyár vezetése a villanyáram, illetve az emissziós engedélyek rendkívül magas áraira hivatkozva hozta meg a döntést. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az energiaigényes ipari ágazat nem kapott elégséges kompenzációs támogatást az állam részéről. A vállalat az említett okok miatt már az év eleje óta visszafogta termelését, jelenleg a gyártókapacitás 60 százalékán termel.

"Ha a Slovalco az idei évet követően is folytatná a gyártást, az a jelenlegi körülmények mellett jelentős anyagi veszteségekhez vezetne" - mondta Ola Saeter, a Slovalco igazgatótanácsának elnöke, akinek kijelentését a szlovák hírügynökség idézte. A gyártás leállításáról a vállalat vezérigazgatója, Milan Vesely a TASR-nek nyilatkozva azt mondta: a Slovalco több szlovákiai és európai vállalat kulcsfontosságú alumíniumbeszállítója, a gyártás leállításával ezek a vállalatok a jövőben külföldi, például kínai és orosz importra szorulnak majd. A Garamszentkereszten (Ziar nad Hrnom) működő, több mint 70 éves múltra visszatekintő gyár a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, egyidejűleg a besztercebányai megye egyik legnagyobb munkáltatója. A Slovalco gyártásának leállítása 300 alkalmazottat, valamint a beszállító hálózatban további több mint ezer munkavállalót érint.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.