Összesen 6,4 millió forintból újítják fel a szombathelyi Fürdő utcai és Liget utcai hidakat

Fehér Buda 2022-08-09 11:54:12
Hosszabb-rövidebb időre le is zárják majd a hidakat, amíg dolgoznak a szakemberek.

Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott Horváth Attila (Éljen Szombathely!), szombathelyi alpolgármester, amelyen bejelentette, hogy nemsokára megindul a munka a város két hídján. Horváth elmondta, hogy a Fürdő utcai gyalogoshidat, valamint a Liget utcai Arany-patak hidat teteti rendbe a város. Az alpolgármester szerint már több lakossági megkeresés érkezett a városvezetés felé, mivel a környéken lakók szerint hangos és balesetveszélyes is ez a két híd.

Horváth elmondta, hogy az ő meglátása szerint a Fürdő utcai gyalogoshíd tényleg rendkívül rossz állapotban van, ezért erre a szakaszra

4,6 millió forintot fordít a város. 

A híd szerkezetéhez szerencsére nem kell hozzányúlni, mindössze a rajta található fapallókat cserélik biztonságosabbra, ám a munka így is 3-5 hétig el fog nyúlni, addig a hidat le is kell zárni a gyalogos és biciklisforgalom elől.

Az Arany-patak hidat már 1,8 millió forintból újítja meg Szombathely.

Horváth a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a lakók mellett már Kecskés László (Fidesz-KDNP) képviselő is jelezte számukra, hogy ráfér egy kis szeretet a hídra, amit egyébként az autósok is használhatnak. Az Arany-patak hídját viszont rövidebb időre, csak 3-5 napra zárják le, Horváth reméli, ezt még az iskolakezdés előtt meg tudják majd tenni. 

Az alpolgármester hozzátette, hogy neki nagy szívfájdalma, hogy csak javítási munkát tudnak elvégezni a két hídon. A teljes felújítás ugyanis sokkal drágább beruházás lenne, erre azonban jelenleg sem EU-s támogatás, sem másféle pályázatot nem tud igénybe venni Szombathely. Horváth ugyanakkor hozzátette, hogy a már megkezdett járda és útfelújítási programot nem állítják le. Az viszont kérdéses, hogy jövőre miként tudják majd folytatni a programot, mivel egyelőre nem látják, mennyi pénzt visz majd el a várostól a gáz és víz emelkedő ára. Horváth szerint azonban már hozzászoktak az ilyesfajta gazdálkodáshoz, hiszen a COVID-járvány és az ukrajnai háború miatt már régóta kiszámíthatatlan körülmények között dolgozik a városvezetés. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.