Marosán György: Azt nem szabad megengedni egyetlen sportcsapatnál sem, hogy gyerekeket bántalmazzanak

Farkas Bazsi 2022-08-04 12:11:33
Az SZKKA felnőtt csapatának korábbi edzője arról beszélt, az Ugytudjuk.hu-nak, hogy a megtorlások szinte mindennaposak voltak az egyesületnél.

2019-ben Marosán György vezetésével jutott fel a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia első csapata az élvonalba. Két szezonon keresztül bent is maradt az első osztályban az együttes, majd a 2021/2022-es bajnokság során, februárban szerződést bontottak a trénerrel. Marosán Györggyel beszélgettünk, régi ismeretségünk okán tegeződtünk. 

Szombathelyen maradtam, mert nagyon megszerettem a várost. Már második otthon, nagyon jó baráti kapcsolatokra tettem szert. A februári válás óta a napjaim pihenéssel és önfejlesztéssel telnek. Tizenhárom év óta, most van az első olyan periódusom, amikor pihenhetek, amikor kiszakadtam a mindennapi stresszből. 

Mik voltak az állomásaid?

Makón kezdtem a karrierem, majd Szegeden voltam két csapatnál összesen 5 évet, Kecseméten töltöttem két évet és Szombathelyen voltam három és fél szezont. Most pedig várom azt a lehetőséget, ami minden szempontból kielégít.

Azt mondják az az edző sors, hogy előbb utóbb elválnak a csapattal az útjai. Kevesebbszer azért, mert a csúcsra értek és jön a váltás, leginkább azért mert a klubvezetés változtatástól reméli a jobb teljesítményt.

Hát igen, mi nyerünk és én veszítek - erre ezt szoktam mondani. Az én egómnak nincsenek frusztrációi, hogy másra kelljen mutogatnom és fel kelljen mentenem magamat önmagam és mások előtt is. Van, aki ezzel a módszerrel dolgozik, én nem.

Hibás vagyok, hogy idáig jutottunk, de ennek az az oka, hogy hittem olyan embernek, akivel kapcsolatban felhívták a figyelmemet, hogy ne higgyek. Tavaly novemberben a három sorsdöntő meccsünk előtt 10 covidosunk volt. Ezt most nem azért mondom, hogy mentegetőzzek, hanem azért mert abban hibáztam, hogy ezt akkor nem kommunikáltam és hagytam magam a klubon belüli nyomásnak. Így az jött le mindenkinek, hogy erőnléti problémáink voltak, pedig nem erről volt szó. A koronavírus fertőzés miatt nem voltunk a versenysportra alkalmas állapotban.

A Budaörs elleni meccs után az egyik játékos elájult a buszban a túlterhelés miatt. 

Ha akkor tisztázzuk, hogy a csapat tagjai a koronavírus fertőzés miatt nem állnak ki a meccsre, ugyanúgy elveszítjük a három meccset, mert 10-0-ra ilyenkor automatikusan az ellenfélnek írják a győzelmet. De legalább őszinték vagyunk és nem kockáztatjuk a játékosok egészségét.

Az őszi meccsek elengedésével, tavasszal megfelelő szakmai munkával vissza hozhattuk volna a mérleget annyira, hogy az SZKKA bent marad az NB1-ben.

A tény az, hogy kettő teljes szezonban sikerült bent tartani a csapatot az én szakmai vezetésemmel. Nélkülem pedig kiesett a gárda.

Mégis miért van az, hogy a tanulóévek után, mégis a harmadik szezonban esett ki a csapat? A korona vírust mondtad, azt értem, de ezen felül mi kellett volna még? 

Én azt hiszem, hogy deficit volt a profizmusból. A pénzügyi lehetősége pedig nem, hogy gyarapodtak volna, hanem szűkültek. Egyre kisebb volt a keret, amiből gazdálkodtunk. Ha ez azzal párosul, hogy jön az utánpótlás és van merítési lehetőség, akkor nem lett volna akkora baj, de ez sem volt meg. Az ifi csapat is játékos hiánnyal küszködött.

Pődör Rebeka és Csire Fanni voltak azok a játékosok, akiket már korábban építgettünk, de ők már a feljutásnál is csapattagok voltak. Erre a szezonra már meghatározó tagjai lettek a csapatnak. Ugyanezt az utat kezdtük el Szmolek Apollóniával is bejárni ebben a szezonban.

A kritikát nem igazán értem, hogy tavasszal a távozásom után sikerrel lettek a fiatalok beépítve, ugyanis Horváth Anna kivételével én egyetlen utánpótlás korú játékost sem láttam markáns mennyiségű  játékpercet eltölteni az NB1-es mérkőzéseken.

Az első évben Dijana Jovetic, Biljana Bandelier, Ivana Mitrovic (3 hónapot) is a keret tagja volt. Aztán az utolsó évben pedig már se Bandelier, se Jovetic (előző szezonban sem), de Orbán Adrienn és Mayer Szabina sem volt már a csapat tagja. Agbabát sem tarthattam meg a tavalyi szezonból.

Minőségi külföldi játékosokat nagyon nehéz volt, jelenleg pedig még nehezebb Szombathelyre csábítani. 

Miért?

Ha 3-4-5 játékos a munkaügyi bíróságon zárja le a szombathelyi karrierjét, akkor az nem feltétlen gerjeszt bizalmat a helyi klub felé. Sok délszláv játékos azért igazolt Szombathelyre, hogy velem dolgozzon. Nekem az rosszul esett, hogy ilyen körülmények között kellett távozniuk. Így nehéz marketinget építeni a minőségi játékosok felé. Információim szerint Dijana Jovetic, Biljana Bandelier, Ivana Mitrovic és Ana Luiza Borba is a bíróságon végezte. 

Ahogy elértek hozzám a hírek, jelenleg is vannak olyan sportolók, akinek a munkaügyi bírósághoz kellett fordulnia.

Mi lett a már véget ért perek kimenetele?

Az általam kapott tájékoztatás szerint mindegyik esetben a bíróság a játékosoknak adott igazat. 

De ha jól tudom te is bírósághoz fordultál.

Munkaügyi perben állok a Szombathelyi Kézilabda Klubbal, ezt nem én kezdeményeztem, hanem az egyesület. 

Erre miért volt szükség?

A felnőtt csapat vezetésére szólt a szerződésem, a klub vezetője idén februárban mégis arra utasított, hogy a serdülő csapatot vegyem át és irányítsam, amit én tiszteletlenségnek és szerződésemmel össze nem egyeztethetőnek gondolok. 

Mit jelent az irányítás?

Hogy nekem kellett volna felkészítenem a csapatot, meccselni, valamint ez azt is magával hozta volna, hogy a felnőtt együttest pedig átadom valaki másnak.

Ha le akarom fordítani, ez akkor olyan, mintha Falco NB1-es csapatának edzőjét levennék a kispadról és egy utánpótlás csapat vezetésére köteleznék.

Ez pontosan ugyanolyan. Félreértés ne essék, ha megkerestek én addig is segítettem tanácsokkal az utánpótlás edzőket, de én a felnőtt csapat irányítására szerződtem Szombathelyre. Én azt gondolom, egy vezetőnek fel kell vállalnia döntéseket, nem pedig ilyen olyan élethelyzeteket teremteni, amiről tudni lehet, hogy a másik fél nem fog belemenni. 

Tehát azért bontották fel a szerződésed mert nem fogadtad el az új munkaköröd?

Igen. Vagyis egészen pontosan ellehetetlenítették a szerződésemben vállalt munkám elvégzését. Pedig 2021 nyarán egy olyan klubtól volt ajánlatom, amelyik az Európai kupaporondon is indult. A lojalitásom azonban azt mondatta velem, hogy maradjak Szombathelyen. Sosem szoktam ilyenbe belemenni, de még arra is rábólintottam, hogy két szezonra írjak alá az SZKKA-hoz. Nem telt el fél év, erre hátba támadnak és ez történik.

De mondom, az én egóm nem gyötrődik frusztrációktól, ezért én eddig nem nyilatkoztam az eseményekről illetve a másik félről. Sok játékossal a mai napig tartom a kapcsolatot, sajnos voltak, akik ennek áldozatul is estek.

Már, hogy valamelyik játékos büntetést kapott, hogy beszéltél vele?

Egészen pontosan az történt, hogy voltak olyan játékosok, aki velem kávéztak azután, hogy az egyesület és az én útjaim külön váltak. Bár nemzetközileg elismert kézilabdázókról van szó, végül azért nem kapták meg a korábban szóban beígért szerződést, mert velem kávéztak. Mindezt azután, hogy az irántuk érdeklődő csapatoknak nemet mondtak, amiatt, hogy itt szóban jelezték feléjük, hogy számítanak rájuk, sőt egyikőjüknek aláírt szerződése is volt az SZKKA-val a következő szezonra, mégsem maradhattak. 

Az SZKKA vezetőedzőjeként foggal körömmel küzdöttél a csapatért, volt, hogy el is marasztaltak a vehemenciád miatt.

Egy Dunaújváros elleni meccs után élesen bíráltam a játékvezetőket, ami után 100 ezer forintos büntetést kaptam a szövetség etikai bizottságától. 

Ezt csak azért kérdeztem, mert nemrég az egyesület elnökét, Pődör Zoltánt 350 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte ugyanez a testület azért, mert szerintük lelkileg bántalmazott egy kiskorú sportolót. Ez egy kirívóan magas büntetés. 

Ez egy nagyon szomorú történet. Amikor én ezt olvastam tényleg szomorúság töltött el, még akkor is így lett volna, ha nem dolgoztam volna itt több évet, de így a szomorúsághoz szégyenérzet is társult. Ennél nincs szomorúbb és felháborítóbb, mint, mikor egy kiskorút bántalmaznak. Hogy mi a nagyobb bántás, ha egy kiskorú kap egy pofont, vagy ha lelkileg bántják…Nem képezheti mérlegelés tárgyát, hogy a fizikai vagy érzelmi bántalmazás a súlyosabb, mindkettő üldözendő. Szerintem egy pofon is fáj, de az előbb utóbb már lehet fizikailag nem fáj. Lelkileg bántani egy gyereket, az őt sokáig, akár egész életén keresztül végigkíséri. Maradandó károkat okozva személyiségfejlődésében.

Felnőtt emberekkel, játékosokkal, velem szemben bevett szokás volt a klubnál ezt alkalmazni. Itt sem szép dolog, de egy felnőtt ember tudja azt mondani, hogy nem viseli el tovább a kelleténél és odébb áll. Talán az is egy árulkodó szám, hogy ittlétem alatt csak a felnőtt csapat stábját nézzük, 3 pozícióban 10 ember cserélődött a 3 év alatt. 

De ha gyerekekről beszélünk az teljesen más. Amikor az úszóknál hasonló jött elő, komolyan kivizsgálták az ügyet. Az ilyenfajta viselkedést el kell tüntetni a sportból. A kézilabda társadalomnak kell annyira erősnek lennie morálisan, hogy nem szabad hagynia a gyerekek bántalmazását. És itt aztán fokozottan érvényesül a bűnösök közt cinkos, aki néma mondás. Hol van a határ, amin nem háborodunk fel?

Vágysz már egy újabb kispadra?

Keresem a lehetőségeket, leginkább azt szeretném, ha olyan szakmai kihívás találna meg, amiben ki tudok teljesedni. Addig is folyamatosan képzem magam, nyelveket tanulok, illetve több időm van akár a  szakmán belüli barátaimmal a személyes találkozásokra. Ha esetleg többet kell várnom arra, hogy az elképzeléseim és a lehetőségek találkozzanak, akkor sincs gond, de készen állok az újabb kihívásokra.

Talán már mentálisan is kipihentnek mondhatom magam, mi sem bizonyítja jobban, mint mikor egy olyan ember nyilatkozza le, hogy a szakmai munkámmal gond volt, akinek a menesztésem előtt még én írtam meg az ifi csapat edzéstervét, az sem billent ki a harmónikus lelki állapotomból. 

Ezúton szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem valamennyi szurkolónak, a média munkatársainak, mindenkinek aki részt vett szombathelyi munkásságomban a támogatást, minden jót kívánok a jövőben. Akik pedig mindig a legfontosabbak voltak számomra azok a játékosaim, nekik köszönöm az együtt töltött éveket és a továbbiakban sok sikert kívánok nekik, akár SZKKA mezben akár más csapat színeiben. Soha nem fogom elfelejteni az itt töltött éveket. 

Szólj hozzá!

Legyen egy szuper okosóra a legújabb kiegészítőd

Gondoltál már arra, hogy beszerezz egy páratlan okosórát? Ha eddig halogattad a döntést, akkor ezt most tekintsd egy jelnek és üdvözölj a gyűjteményedben egy efféle újdonságot. Nemcsak dekoratív kiegészítő, hanem számtalan előnnyel is bír.

Quentin Tarantino mégsem filmkritikusról forgatja utolsó filmjét

A rendező várhatóan tizedik filmje elkészítése után is folytatja a kreatív munkát. Korábban többször célzott rá, hogy minisorozatok és színdarabok rendezése is érdekli.

A performance marketing jelentősége a vállalkozások életében

Minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, hogy folyamatosan, méghozzá profitábilisan termeljen új ügyfeleket, vásárlókat. A performance marketing elengedhetetlen a sikerhez, egy laikus számára azonban rengeteg nehézséget okozhat a fizetett hirdetések nyereséges menedzselése, éppen ezért sok esetben a legjobb döntés szakértőket segítségül hívni.

Ütötte, rúgta ismerősét egy körmendi férfi

Még a mobilját is földhöz vágta.

Milyen tényezőket vegyünk figyelembe, ha bútorkárpitot választunk?

A különféle anyagokkal bevont, párnázott bútorok esetében a kárpit színe, textúrája meghatározó jelentőségű az enteriőr stílusa, valamint a tartósság és a tisztíthatóság szempontjából, ezért a választásnál körültekintőnek kell lenni.

Azonnali hatállyal rúgta ki a Vas Népe az újságíróját, miután bejelentette, hogy civilként elindul képviselőnek

Tóth Judit Körmenden szerezne mandátumot. Frissítve a Vas Népe közleményével!

Sulyok Tamás jáki látogatása miatt komoly biztonsági intézkedésekre lehet számítani

A vasárnapi avatón ingyen lehet megtekinteni a templomot és templomkertet is.

Egy győzelemre az elődöntőtől a Falco

Lemosták a Honvédet a pályáról

Már a bíróságon is kamuzik Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere

Nem csak adatokat nem adna ki, hanem tényleg nem ad ki.

Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségversenyen

A gyerekszépségverseny szervezője csalás miatt áll bíróság elé.

A szakember szerint nem indokolt a szúnyoggyérítés Győrben

Hiába jelentek meg a szúnyogok, az élő vizeinkben még nem kezdtek el növekedni a lárvák

Kalapáccsal verte fejbe kutyáját az ittas sárvári férfi

Az állatnak különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra is, hogy a pusztulását okozza.

Megérkezett a balkonszezon

Itt a tavasz, a jó idő, a melegedő időjárás, ideje feldíszíteni az erkélyt. A cikkel ehhez a feladathoz szeretnénk hasznos tippeket adni. Összeszedtük a legfontosabb teendőket, valamint minden hasznos tudnivalót, és eláruljuk, hogy melyek a nélkülözhetetlen szerszámok. 

Havazott az Írott-kőn

Nyárból a télbe.

Megállapodtak a bérekről az Audiban

650 ezer forintos egyszeri kifizetésben is megegyeztek a gyár és a szakszervezet képviselői.