Sebastian Vettel keményen beolvasott Varga Juditnak

ugytudjuk.hu 2022-07-29 10:39:00
Nem csitul a tavaly kezdődött nyilatkozat-párbaj Magyarország igazságügyi minisztere és a négyszeres Forma 1-es világbajnok között.

A négyszeres világbajnok Forma-1-es pilóta, Sebastian Vettel a 2021-es Magyar Nagydíj előtti sajtótájékoztatón kritizálta a magyar kormányt, amiért olyan törtvényt fogadtak el az Európai Unión belül, amely a kritikusai szerint, amilyen tehát Vettel is,

hátrányosan megkülönbözteti az LMBTQ közösséget. 

A motorsport.com beszámolója szerint Vettel arról beszélt, hogy szerinte mindenkinek szabadon kéne megválasztania azt, mit szeretne kezdeni magával, és nyomasztónak tartja, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hozott.

„Szerintem már rengeteg lehetőségünk lett volna arra, hogy tanuljunk a múltból, és egyszerűen nem értem, hogy miért okoz még most is problémát az, hogy

hagyjuk az embereket élni, ahogyan ők akarnak,

azt szeretni, akiket ők akarnak, élni és élni hagyni” – magyarázta a pilóta.

Vettel azután reagált egyébként, hogy Lewis Hamilton az Instagramján elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek nevezte a kormányt, amiért meghozta a törvényt. Vettel aztán „same love”, vagyis „ugyanaz a szerelem„ feliratú, szivárványos pólóban ment a Magyar Nagydíjra.

Bár Vettel kritikáira már nem reagált, Hamilton posztját

nem hagyta válasz nélkül Varga Judit, igazságügyi miniszter, 

aki Facebookon azt írta, sajnálattal látta, hogy Lewis Hamilton is csatlakozott a gyermekvédelmi törvényünket támadó nemzetközi fake news-gyártók táborához, valamint azt javasolta neki, hogy mielőtt butaságokat állít, olvassa el a magyar gyermekvédelmi törvényt.

„A cipész maradjon a kaptafánál, a Forma 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél.”

A motorsport.com most megkérdezte Vettelt, mit gondol tavalyi Varga megjegyzéséről.

„Nyilvánvalóan ezt egy olyan ember mondja, aki parancsolgat másoknak és megmondja, hogy mit csináljanak az emberek. Ezért nem meglepő, hogy

az ő szemében nem emberek vagyunk, hanem csak autóversenyzők. 

Szóval ő azt gondolja, hogy csak versenyeznünk kellene, ahogy a rendőröktől is valószínűleg azt várja, hogy azokat tartóztassák le, akik szerinte letartóztatást érdemelnek."

(via Azonnali)

Címlapfotó: MTI / Kovács Tamás 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.