Több kata-tüntetőt is feljelentettek a rendőrök

Farkas Bazsi 2022-07-13 11:20:40
Volt, akit tujázás miatt vett elő a hatóság.

A kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) módosítása ellen kedden délelőtt kezdődött tüntetés, amely még a kora esti órákban is akadályozta a Margit híd forgalmát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közleményében azt írta: az első demonstráció az V. kerületi Kossuth téren kezdődött délelőtt, majd a résztvevők átvonultak a Margit hídra, teljes szélességében elzárva azt.

Erről a gyűlésről előzetes bejelentés nem érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra - emelték ki.

A rendőrök a híd irányába tartó forgalmat a budai és a pesti oldal felől is elterelték - tették hozzá.

Kedden 12 órakor arról érkezett bejelentés a BRFK-ra, hogy az Erzsébet hídon is gyűlést tartanak. A résztvevők itt a belső sávokat foglalták el 14 óra 40 percig, a forgalom addig a szabad sávokon rendőri irányítás mellett haladt. Az Erzsébet hídon nem történt rendőri intézkedés - közölték.

A Margit hídon a nap folyamán, illetve az odavezető útvonalakon ugyanakkor több rendőrségi intézkedés is történt. Egy férfi leköpte egy járőrautó szélvédőjét, amikor a rendőrök tájékoztatták a gyűlés résztvevőit, hogy a közlekedés akadályozásával szabálysértést követnek el. A férfi nem volt hajlandó igazolni magát, ezért a rendőrök előállították a II. kerületi kapitányságra, ahol garázdaság miatt indult ellene eljárás. Ugyanez a férfi később visszatért a Margit hídra, és 20 óra körül a rendőri felszólítás ellenére sem hagyta el a villamossíneket. Amikor a Készenléti Rendőrség tagjai megpróbálták a járdára vinni, üvöltözve rájuk támadt: az egyik rendőrt kétszer fejen rúgta, egy másiknak az egyenruháját rángatta, és őt is megpróbálta megrúgni. Közben belekapaszkodott a rendőr derékszíján a póttárat tartó tokba, majd a kieső tárat felvette, és arrébb dobta. A rendőrök testi kényszert és bilincset alkalmaztak, majd a férfit ismét előállították a II. kerületi kapitányságra, és vele szemben hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek az ügyészségen.

Emellett egy bódultnak tűnő nőt kábítószer-mintavételre állítottak elő. A gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, ezért a nővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek.

Továbbá szabálysértési feljelentést tettek egy férfi ellen, aki villamos ütközőjén utazott, egy másik ellen pedig azért, mert a többszöri felszólítást követően is tovább akadályozta villamosforgalmat.

A BRFK közleményében kitért arra is, hogy egy állapotos nő sem volt hajlandó elhagyni a síneket, 20 óra körül rosszullétre panaszkodott, de a rendőrökkel nem működött együtt. Mentőt hívtak hozzá.

A rendőrök mindezeken kívül 12 emberrel szemben tettek szabálysértési feljelentést, mert a Teréz körúton két forgalmi sávot elfoglalva, a közlekedőket akadályozva kerékpároztak. Tíz embert megbírságoltak, illetve feljelentettek a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása miatt.

A közösségi közlekedés helyreállítása érdekében a rendőrök 19 óra után felszólították a Margit hídon demonstrálókat, hogy hagyják el a villamossíneket. Mivel az ismételt felszólításnak többen nem tettek eleget, a rendőrök intézkedtek a villamospálya szabaddá tétéle érdekében. A villamosközlekedés 20 óra után állt helyre - olvasható a BRFK közleményében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.