A pedagógus szakszervezet szerint a KATA-törvény több tízezer oktatási dolgozót érint

Papp László Tamás 2022-07-12 18:02:00
A PDSZ is tiltakozik a módosítás ellen.

A PDSZ is tiltakozik: „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel”

– írják lapunkhoz elküldött közleményükben, hozzátéve:

Az adózás év közbeni változtatása, ilyen mértékű átalakítása súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot. A KATA nyár végétől történő kivezetése nemcsak az ilyen módon adózókat, de mindenkit érint, aki olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyeket a KATA szabályai szerint adózók látnak el, mivel ezt az adózási formát közel félmillió egyéni vállalkozó választotta, nemcsak a tervezetet benyújtó képviselőkkel közvetlen kapcsolatban álló taxisok, hanem számos más területen dolgozók, akik magánszemélyeken kívül, cégeknek, szervezeteknek is számláznak. Ez a törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a nyomorbérüket egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként

– fogalmaznak, azt is megjegyezve:

Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” 

A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „[a] jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel. Ideértendő az is, hogy ki lehessen számítani a jogszabály szerint eljáró más jogalanyok és állami szervek magatartását.”

A PDSZ emellett hansúlyozza:

A törvény elfogadása esetén a jogalkotó megsérti a kellő felkészülési idő követelményét, amely a jogbiztonsághoz, ezáltal a jogállamiság Alaptörvényben foglalt követelményéhez kapcsolódik. 
A törvénytervezet benyújtását nem előzte meg semmiféle társadalmi egyeztetés. A jogszabály tartalmában és formájában is szedett-vedett – utalunk itt a benyújtó kizárólag helyesírási hibákat javító módosítására – és láthatóan nincs arra sem figyelemmel, hogy ennek év közbeni hatálybalépése milyen következményekkel jár mind az egyének, mind a társadalom egésze szempontjából. 
Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni! 

– szól a közlemény.

 

 

Szólj hozzá!

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.