Személyazonosságot váltott egy férfi Győr-Moson-Sopron megyében, a börtönt akarta elkerülni

Nagy Donát 2022-06-27 08:07:59
Az új élete sem volt tiszta, 16 bűncselekményt követett el.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki azért, hogy ne kelljen börtönbe mennie, felvette másnak a személyazonosságát. 16 újabb bűncselekményt követett el, így lepleződött le.

A vádirati tényállás szerint a jelenleg 54 éves férfi 2008-ban felvette egy másik férfi személyazonosságát azért, hogy a vele szemben kiszabott nyolc hónap szabadságvesztést elkerülje.

Okmányokat készíttetett magának, új nevén megházasodott és gyermeke is született. 2019-ben holtnak nyilvánítására is sor került.

2017-ben azonban egy garázdaság vétsége miatt megindult bűnügyben tanúként kihallgatták, 2019-ben szabálysértési eljárás indult ellene, majd 2020-ban egy üzletben bántalmazott egy vásárlót, az ezzel kapcsolatos büntetőeljáráseljárásban, illetőleg ugyanebben az évben egy segítségnyújtás elmulasztása miatt indult másik büntetőeljárásban is kihallgatták gyanúsítottként, ahol minden esetben új személyazonosságát, illetőleg okmányait használta fel. 

Az ezen eljárásokban rögzítésre került adatok pedig nem egyeztek a közhiteles nyilvántartásokban korábban rögzített adatokkal, így a személyazonosságok közötti eltérésre fény derült. 

A férfi ellen így megelindult eljárásban mindemellett lefoglalásra került tőle egy működőképes lőfegyver és 183 db hozzá tartozó lőszer is.

Az ügyészség az elkövetőt lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, két rendbeli büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettével, szabálysértésre vonatkozó hamis vád bűntettével, kilenc rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével, segítségnyújtás elmulasztásának vétségével, könnyű testi sértés vétségével és garázdaság vétségével vádolja. Vele szemben 12 év szabadságvesztés is kiszabható.

A jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló férfi valamennyi bűncselekmény vonatkozásában ténybeli beismerő vallomást tett.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.