Minden másról, de már nem a dinókról szól a Jurassic World

Farkas Bazsi 2022-06-15 06:08:00
Végképp el kellene engedni ezt a sorozatot, ami teljesen meggyilkolja a 1997-es film klasszikust.

Kevés olyan meghatározó filmélményem van, mint a Jurassic Park. Kisiskolásként már hetekkel a bemutató előtt naponta mondtam el otthon, hogy ugye nem fogjuk elfelejteni megnézni a moziban a dínós filmet. Akár csak generációm minden tagja és is teljesen belebolondultam a dínókba. 

Fotó: Jurassic World Facebook

A mai napig ereklyeként őrzöm azokat a “mozis képeket”, amiket Sanyi bácsitól kunyeráltam el a Savaria moziban. Bekeretezve lógnak szobám falán, közben meg azzal áltatom magam, hogy egészen biztosan egy havi fizetést adnának értük az ebayen.

Egy szó, mint száz, kevés olyan mozis cím van, ami 25 évvel a bemutató után még mindig tartja magát, és figurákat, pólókat, sapkákat, meg minden egyéb mást el lehet adni azzal a sárga háttérben futó fekete T-Rex csontvázzal. 

A Jurassic World-filmek is pont ugyanilyen bóvlik, de hát mögöttük van a brand ezért szépen el tudják adni magukat.

Na, őszinte leszek. Az első film, még az erős nosztalgia faktorral egy kicsit engem is megvett. Na meg olyan király dolgok voltak benne, mint a betanított raptorok, amik a motoros idomárt követve indultak vadászni, meg a tengerszint alá liftező székek, amik megmutatták, hogy a mosasaurus, hogyan falja fel, Spielberg pályáját elindító szörnyét, a nagy fehér cápát. De ezzekkel nagyjából ki is fújtak a film értékelhető részei.

Ami engem leginkább zavar az a full gagyi CGI és báb technika.

Fotó: Jurassic World Facebook

1997-ben, a moziban elhittem a dínókat. Nem akarták őket tűéles 4K-ban az arcomba tolni, amitől egyébként teljesen életidegen lesz a látvány, hiszen ki a tököm lát szabad emberi szemmel full HD-ban vagy 4K-ban?

Jurassic World-filmekben ez az első számú zavaró tényező. Nem elég, hogy bugyuták a sztorik, hogy folyamatosan elő kell rángatni a nosztalgia faktort, de még full gagyin is néznek ki a dínók. Mondjuk ha nem egy dínós filmről lenne szó, akkor nem zavarna, de hát ezért megyünk a moziba!

Ez az egész széria olyan, mint amit a Disney csinált a 2000-es évek elején. Fogtak a moziban kasszát robbantó animációs filmeket, nagyon lebutított animációval és parafadugó egyszerűségű történettel készítettek egy második részt, majd VHS-en megjelentették. 

Így lett Oroszlánkirály 2-3, meg Szépség és a Szörnyeteg folytatás, ahol a Szörnyeteg még mindig szörny volt (!). 

SPOILER VESZÉLY!

Szóval itt van a Jurassic World: Világuralom, ami majdnem ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész befejeződött. Vagyis a dínók immár az egész világon ott vannak, kiszabadultak, szaporodnak és senkit az ég adta világon nem zavar, hogy a 65 millió évvel ezelőtt kihalt fajok szabadon jönnek-mennek a hátsóudvarban.

Fotó: Jurassic World Facebook

A világot közben ellepik a mutáns, gigászi sáskák, amik azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy felzabálják a világ gabona készletét és ezzel éhinséget hoznak a Földre. Mindössze egyetlen egy vetőmagból származó gabonát nem támadnak meg a folyton éhes kis rágóikkal: amiket a Biosyn forgalmaz.

Mivel az egész Jurassic Park/World a génsebészet és génmanipuláció körül forog, így nem nehéz kitalálni, hogy na vajon, mi is az összefüggés.

Egyébként a rovarok nem tudnak kiskutya méretűre nőni a mostani körülmények között, mivel légcsövekkel lélegeznek, a levegő oxigéntartalma pedig túl alacsony ehhez. Magyarul megfulladnának. 

Na de vissza a filmhez, aminek szinte összes dínós jelenetét ellőtték az előzetesben. Amibe csak úgy random találkozunk új dinoszaurusz fajokkal, nem tudjuk ki az, mi az, csak így bedobálják őket a sztoriba.  

Ééééééés, hogy még különlegesebb legyen az egész történet, egyszer csak átruccanunk Európába, mert ugye az amerikaiaknak az öreg kontinens még mindig vágyaik egyik tárgya. 

Tényleg sajnálom a Jurassic franchiset, ami annak idején egyetlen könyvből táplálkozva három épkézláb filmet tudott produkálni. Igaz a harmadik Jurassic Park-filmre fogyott a patron rendesen, de akkor ezzel a készítők is tisztában voltak, és röpke 90 percben le is rendeztek mindent. 

Fotó: Jurassic World Facebook

Itt pedig most szinte könnyes szemmel a naplementébe elrohanó szűznemzéssel kismamává lett velociraptort kell néznünk hosszú perceken át.

Na értékeljünk!

Ez az a film, amit már azelőtt el kellett volna kaszálni, hogy a mozikba kerül. Csodálkozom, hogy Hollywood olajozottan működő gépezetében nincsen teszt vetítés egy közönségnek, amelyik szólna, hogy azonnal tiltsák be. 

Fantáziátlan, unalmas, túlnyújtott és NEM A DÍNÓKRÓL SZÓL!

Ha az IMDB szerint a Jurassic Park III 5,9/10-en áll, akkor ez a film nem jobb egy 3,2/10-nél.

Kinek ajánlom: Ha nagy Asylum Stúdió rajongó vagy, akkor próbálkozz meg ennek a filmnek a fogyasztásával, különben meg ne próbáld.

Kinek nem ajánlom: Felépített karakterek, bonyolult cselekmény és kidolgozott CGI kedvelőinek semmiképpen sem. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.