Takonygombócok, gyáva férgek – szókimondóan beszélgetett a győri fiatalokkal Dézsi Csaba András

Papp László Tamás 2022-06-02 18:56:00
A Rómer Ház melletti Nefelejcs közben a polgármester a tőle megszokott stílusban fogadta az Ugytudjuk kérdését – de ezúttal nem volt nagyon alkalma menekülni, inkább válaszolt rá.

Szerdán délután 16 órára a Nefelejcs közben invitálták az érdeklődőket egy, a fiatalokról szóló beszélgetésre Dézsi Csaba Andrással és Illés Viktóriával, a Yamina  művésznevű DJ-vel. Mivel a fideszes győri polgármester velünk már rég nem beszélget, sőt, elmenekül a kérdéseink elől, gondoltam, próbát teszek a regisztrációhoz kötött eseménnyel, ahová be is jutottam.

Herkely Ákos ismét közel áll a városvezetéshez.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Herkely Ákos, a GyőrPlusz rádió műsorvezetője köszöntötte az úgy ötven-hatvan fős hallgatóságot. Yamina azzal kezdte a beszélgetést, hogy mikor kiderült, ő lesz a rendezvény házigazdája, megkérdezték tőle:

Honnan ismered a polgármestert?

A városvezető úgy emlékezett, Yamina párja, a Rómer Ház programjait szervező Szilágyi Norbert, művésznevén Sikztah beszélt neki róla. A DJ viszont később elmondta: régebben pánikbetegként szívpanaszokra emlékeztető tünetei voltak, és jó párszor volt a civilben kardiológus főorvos Dézsi rendelőjében vizsgálaton, aki mindig megnyugtatta, hogy semmi baja a szívének. A pánikbetegség egyik tünete a halálfélelem, de nem lehet belehalni – mondta a kormánypárti orvos-politikus.

Fotó: Ugytudjuk.hu

A polgármester a beszélgetés alatt sokszor szóba hozta a hivatását. Rögtön a legelején azzal, hogy nemrég tett látogatást a győri Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikumban.

Mi a hasonlóság a pincér és az orvos között?

– tette fel a kérdést a kormánypárti politikus a közönségnek.

Az, hogy a vendégnek és a betegnek mindig igaza van – árulta el a megfejtést.

Szóba kerültek a lemezlovas hivatás nehézségei is. Yamina szerint a rendszeres éjszakázástól fordított életet él az ember, megváltozik a bioritmusa, ám a DJ szerint neki ez könnyebben ment, mert már gyerekkorától nem igazán volt annyira fontos neki az alvás.

Én éjjel élek

– tette hozzá.

Előjöttek a DJ-szakma műhelytitkai is, például nem szabad rögtön az éjszaka elején annyira jónak lenni, hogy megteljen a tánctér, mert akkor a bár kiürül, nem fogyasztanak italt a bulizók. Óhatatlanul terítékre került a polgármester zenei ízlése. Dézsi Csaba András kedvence az AC/DC (ez senkit nem lep meg, aki az utóbbi két évben járt bármelyik városházi közgyűlésen), a Motörhead, a felesége pedig Rammsteint hallgat legszívesebben. Yamina le is nyomott a politikusnak egy AC/DC-remixet.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Hogy képzeljük el egy Rammstein-koncerten? – kérdezték a polgármestert, aki elmondta, hogy nagy ereklyegyűjtő, ezért az első sorban szokott lenni, (a Quimby egyik videóján is szerepel) de az énekesekkel közös backstage-fotózásra és autogramra is vadászik. Dézsi a legutóbbi Scorpions-koncertet kihagyta Nick Mason és a Saucerful Of Secrets miatt, de a korábbi Scorpions-koncerteken 

Ölre mentem minden pengetőért 

– nosztalgiázott. (Ezeket a zenészek dobták a közönség közé.)

Arra is rákérdezett Yamina a polgármesternél, hogy amióta ő vezeti a várost, visszafogottabb-e a bulikon, koncerteken? Mert az ő párja, Sikztah, amióta az önkormányzattal és a polgármesterrel dolgozik, felelősségteljesebb, mint előtte.

Akit a titulusa tart pozícióban, azt megette a fene, nem a titulus számít, hanem a teljesítmény

–  mondta Dézsi, hozzátéve, hogy ezt nem Sikztah-ra érti, mert mögötte van teljesítmény, ezért is tud vele együtt dolgozni. Dézsi azt mondta, azért ő is visszafogottabb lett, amióta ő vezeti a győri önkormányzatot. Például az Iron Maiden-koncerten korábban még simán megküzdött volna egy másik rajongóval, hogy megkaparintsa azt a cédulát, amin a zenész kézírása volt, de polgármesterként már úgy érezte, nem tehet ilyet, így hagyta, hogy a másik elvigye a papírcetlit. 

Mivel Yamina, vagyis Illés Viktória a Győrhöz közeli Kónyban nőtt fel, az is téma lett, vajon másképp mulat, bulizik-e a városi és a falusi ember? A két beszélgető végül a közönség soraiban ülő Fásy Ádámot kérte fel döntőbírónak, aki nem látott e téren különbséget.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Előjött Dézsi Csaba András elődjének, Borkai Zsoltnak a szexvideós botránya is, amire Yamina rá is kérdezett. Dézsi azt mondta: van róla véleményem, vagy elmondom vagy nem. De végül elmondta, szerinte az ügy

az gáz volt.

Hozzátéve, hogy szerinte, ha a másik oldalon lett volna ilyen, ott nem történt volna semmi. (A fideszes politikus vélhetően Witthinghoff Tamás korábban SZDSZ-színekben, majd a Budaörs Fejlődéséért Egyesület jelöltjeként politizáló budaörsi polgármesterre gondol, akiknek Borkaiéval szinte egy időben volt szexvideós ügye, de azt nem követte lemondás, a 2019-es önkormányzati választást Borkainál sokkal nagyobb fölénnyel megnyerő Wittinghoff úgy fogalmazott: „...a történteknek semmi köze közéleti tevékenységéhez”)

Dézsi Csaba András elmondta, hogy neki a legjobb barátja korábban a Népszabadság újságírója volt, és sok mindenben nem értenek egyet, de vitázni csak azzal tudsz, aki másképp látja, mint te – fogalmazott. (A polgármester valószínűleg Hajba Ferencre gondolt, aki mostanság a GyőrPlusz-ba ír cikkeket, dolgozott kommunikációs tanácsadóként az önkormányzatnak, és a Szívkatéterezés Győr Alapítvány kuratóriumi elnöke.)

A beszélgetőtárs kérdésére hozzátette: vannak, aki azért nem szeretnek politizálni, mert egyfajta bélyeget kap, aki felvállalja a közéleti meggyőződését. Dézsi szerint átalakultak a politikai fogalmak, ma például már a liberális szó is mást jelent, mint régen. Ő viszont a 130 ezer győri érdekében kíván dolgozni, békességnek kell lenni, erről szól a várospolitika. Peace and love – ez a kifejezés is gyakran előkerült a beszélgetésben, meg a két felemelt ujj, amely a béke szimbóluma.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Miért nem magyarul írsz dalokat? – kérdezte Yaminától Dézsi. Aki azt felelte, hogy nemigen hallgat magyar dalokat, így angolul jobban ki tudja fejezni magát. Dézsi erre azt mondta, az ő fia, aki szintén zenél, is ugyanígy van ezzel, jobban tud angolul számokat írni.

Kiderült az is, mihez nem ért, illet melyik tárgyból volt gyenge a városvezető: földrajzból. Mint önkritikusan bevallotta, azt hitte, Szeged Pécs mellett van. A GPS-t sem tudja használni, ha csak annyit mond: fordulj délkelet felé. Azt se tudom, a kelet merre van – ismerte el.

Az egészségügy témájára visszatérve Dézsi megemlített egy családi példát. Korábban

a feleségénél hasnyálmirigy-daganatot találtak,

pedig előtte három orvos vizsgálta, de mindegyik mást mondott, s egyik diagnózis sem volt helyes, nem vették észre, hogy daganat van ott. Végül mintát vettek a hasnyálmirigyből, úgy derült ki. Oláh Attilla professzor, a legjobb hasnyálmirigy-sebész, a győri kórház főorvosa operálta meg, és teljesen meggyógyult. A polgármester feleségének csak az okozott gondot, hogy vágás lett a műtét helyén, még az is felmerült, hogy odatetováltat egy papagájt – mesélte Dézsi Csaba András, derültséggel oldva az ijesztőnek indult családi történetet.  

Fotó: Ugytudjuk.hu

Hirtelen megcsörrent a polgármester mobilja, aki ki is hangosította a beszélgetést. A vonal túlsó végén Mező Mihály, a Magna Cum Laude énekese volt, egy koncertjükre invitálta Dézsit, aki azt mondta, biztos lesznek, akik azt fogják gondolni, hogy a hívás előre meg volt beszélve, ezt a művész cáfolta.  Nem tudok gitározni, csak szoktam – jött egy újabb önironikus megjegyzés a polgármestertől.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Ezután jöttek a közönség kérdései, amelyeket írásban lehetett feltenni.

Mit tanácsol a fiataloknak, hogyan éljenek egészségesen? – hangzott az első.

Hát úgy, hogy éljenek egészségesen! – felelte Dézsi, hozzátéve:

Nincs egészséges ember, csak rosszul kivizsgált beteg.

Ekkor, úgy fél 6 után valamivel az elöl ülő fiatalok nagy része felállt és távozott. Lemaradva arról, hogy óvja a városházi személyzet a polgármester egészségét.

Ha kólát kérek, vizet hoznak

– mondja Dézsi Csaba András, aki azért szokott rá a diétás kólára, mert korábban, a dzsúdóedzések miatt sportóként csak vizet ihatott. Arról is mesélve, hogy fiatalon neki három edzése volt, az első reggel, az utolsó este. Szerinte ma mások a fiatalokkal kapcsolatos elvárások. Régen, falun, a fizikai munkavégzés, a fizikai állóképesség alapelvárás volt, de ma már, a home office világában otthon, a számítógép előtt is lehet dolgozni. A polgármester saját bevallása szerint azért regisztrált az Instagramra és a TikTok-ra, hogy megismerje a fiatalok világát.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Jött kérdés Yaminához is, egy oroszlányi rajongója azt kívánta megtudni, hogyan lehet valaki DJ, és ő hogy csinálja a szakmáját? De a polgármester elvitte a show-t. Őt faggatták az iskolai büfék kínálatától kezdve, egészen addig, hogy 

Miért akar mindenhez is érteni, miért bírálja felül a szakembereket?

Mikor bíráltam felül szakembereket?

– kérdezett vissza Dézsi, aki szerint a neki dolgozó szakemberek csapatának a véleményét ő mindig meghallgatja, de a városstratégia iránya, az végül politikai döntés kérdése.

Több ember elment a városházáról, egy-kettőt pedig kirúgtam, vagyis közös megegyezéssel távoztak, de mindegyiket meg tudom indokolni – felelte a polgármester, aki szerint voltak olyanok, akik nem bírták azt a tempót, amit ő diktál.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Kapott közbiztonsági kérdést is a polgármester, hogy a szórakozóhelyek környékén megvertek fiatalokat. Emiatt nem kellene-e több járőr, illetve kamera a területe. Említették a Kálóczy teret is. Dézsi a szórakozó fiatalok felelősségéről is szólt, szerinte nem kell drogozni, tajtrészegre inni magukat, belekötni a biztonságiakba, s így a konfliktusok elkerülhetőek.

Takonygombócnak, gyáva féregnek nevezve azokat, akik békés fiatalokba kötnek bele, illetve megverik őket. Itt szólítva meg engem, mint az Ugytudjuk nézőtéren ülő tudósítóját, hogy ezek a kifejezések biztos le lesznek írva a tudósításban, azt is megjegyezve, hogy lám, az újságíró le is jegyezte ezt, tehát biztos így lesz. (És valóban. Megfogadtam a polgármesteri útmutatást.)

Fotó: Ugytudjuk.hu

Ezután jött az én kérdésem, de mivel a polgármester és beszélgetőtársa sem tudta elolvasni az írásomat (amelyért természetesen engem terhel a felelősség), így hát jelentkeztem, és feltettem a kérdést élőszóban, ami érdekes párbeszédbe torkollott a városvezetővel.

Én: Azt szeretném megkérdezni...

Dézsi Csaba András: Fiatalnak érzed magad?

Én: Persze, örökifjúnak, tehát azt szeretném megkérdezni, a polgármester úr szerint mit tehet az önkormányzat a fiatalok körében terjedő pikó nevű metamfetamin ellen, amiről sok cikket írtunk....

Dézsi Csaba András: Csak nem olvas benneteket senki...

Én: ...szóval azt kérdezném, mi a tennivalója az önkormányzatnak, mit tud tenni a polgármester?

Fotó: Ugytudjuk.hu

A városvezető ezután meg is válaszolta a kérdésem (amit természetesen úgy minősített, hogy egész értelmes kérdés egy „ellenzéki propagandakiadványtól”), felajánlva, hogy átküldi nekem az önkormányzat drogrevenciós tervét (élni is fogok a felajánlással). Dézsi szerint, mivel az önkormányzatnak a drogügyben nincs hatósági jogköre, a felvilágosításban, a megelőzésben tud segíteni. A fiatalok figyelmébe ajánlotta egyebek között Slash, a Guns N' Roses gitárosának visszaemlékezéseit a droggal, az arról való leszokásért folytatott küzdelemről. Úgy véli, hogy még az enyhébbnek tartott drogok, például a marihuána is okozhat egészségkárosodást. Főleg azért, mert a fiatalok gyakran nem is tudják, pontosan mi van a szerben, amit bevesznek.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Ha nem tudom mi van egy szerben, akkor nem veszem be! – mondta. Yamina azt mondta, hogy a polgármester nem vesz be ilyesmit, de a fiatalok igen, mert nincs félelemérzetük. Dézsi szerint ez nem bátorság, csak falkaszellem.

A beszélgetés ezzel ért véget, de a polgármester ígérte a végig kitartó hallgatóknak: lesz még ilyen.

Fotó: Ugytudjuk.hu

A közös fotózásba pedig már Fásy Ádám is beszállt.

Fotó: Ugytudjuk.hu

S limonádét is kaphatott, aki megszomjazott a közéleti disputától.

Szólj hozzá!

Ismét közel ötezer elsőévest vett fel a győri Széchenyi István Egyetem - több szakon jelentősen emelkedtek a ponthatárok

A tavalyi rekordév után idén is csaknem 4700 hallgató nyert felvételt a győri intézménybe. 

A Vasi turisztikában ismert Spilenberg Andrea lesz ideiglenesen a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője

Augusztus 1-tól december 15-ig szól a megbízatása. A végleges vezetőt pályázaton választják ki.

Technológiai fejlődés a raktározásban: A jövő tárolási megoldásai

Gondolt már arra, hogy milyen nagy átalakulások zajlanak manapság a raktározás terén? A technológia és a logisztika, különösen a raktározási megoldások területén lenyűgöző fejlődést mutatnak.

Minden korábbi rekordot megdöntve szeptemberben összesen 13 ezer 723 új hallgató kezdheti meg felsőfokú tanulmányait az ELTÉ-n

A tavalyinál 1140-nel több gólyát vett fel, így idén is az egyetem történetének legmagasabb felvételi létszámát érte el.

Részletfizetéssel is megvehetők a Sziget 2026 jegyei

Magyar BNPL-szolgáltató lett a Sziget részletfizetési partnere

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a Tisza programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után Győrben és Szombathelyen is drágulhatnak az albérletek

Az ingatlanpiaci szakértők szerint akár 5 százalékkal is emelkedhetnek a bérleti díjak az egyetemvárosokban, ahol a hallgatók és a munkavállalók ugyanazokért a lakásokért versenyeznek.

Öt munkatársat rúgtak ki a Vas Népétől

Köztük a Fidesszel nyíltan szimpatizáló Tömböly Ágnest is. Egy újságíró maga mondott el.

Pintér Bence összeszedte a tíz legfontosabb ügyet, amelyben szerinte még nem született végső elszámolás

A győri polgármester szerint több ügy már a hatóságok előtt van, a folyamatok lassúsága azonban nem jelenti azt, hogy az önkormányzat elengedte volna őket.

Keresik Győr legfinomabb nyári édességét: elindult a „Győr Fagyija 2026” pályázat

Hagyományos és mentes kategóriában is várják a győri cukrászdák és fagylaltozók jelentkezését, a végső győzteseket a közönség választja ki.

Biciklivel a Zrínyi utcai lezárásnál: olvasói kérdésre válaszolt a győri Útkezelő

A Zrínyi utca felújítása miatt a kerékpárosoknak egy rövid szakaszon a járdát kell használniuk, az Útkezelő szerint a KRESZ ezt ilyen esetben lehetővé teszi.

A Forma-1-es Magyar Nagydíjon mutatja be fejlesztéseit a Széchenyi István Egyetem

A győri intézmény az egyetlen magyar egyetemként önálló kiállítóként lesz jelen a Hungaroringen.

Egy napra leáll a melegvíz-szolgáltatás a győri távhős lakásokban

Július 29-én karbantartás miatt csaknem egész nap szünetel a szolgáltatás Győr teljes távhőkörzetében.

Pintér Bence aláírta a belépési nyilatkozatot: Győr kezdeményezte csatlakozását a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez

A polgármester szerint új érdekképviseletre van szükség az önkormányzatok számára.

Mit érdemes tudni az argentin Petit Verdot kapcsán?

Ahogy az ősz megérkezik és a napok rövidülnek, mindannyian vágyunk egy kis melegségre és kényeztetésre.

Fogatok, családi programok és lovas hagyományok – szombaton Győrszentivánra várják az kikapcsolódni vágyókat

Egész napos fogathajtó verseny, gyermekprogramok és önkéntes lehetőség is várja a látogatókat július 25-én.

8 közterületen viselkedni nem tudó embert állítottak elő Szombathelyen

A vasútállomás környékén is szétnéztek a rendőrök.

Patkányt videóztak a szombathelyi kórházban

Valóban elborzasztó látvány, de ezer meg egy oka lehet, hogy egy rágcsáló beszökik egy épületbe.