Hajnal Miklós elindul a Momentum elnöki posztjáért

Székely Zoárd 2022-05-13 16:59:50
A politikus azt írta, egy hete nem gondolta volna, hogy ilyen bejelentést fog tenni.

„Azzal, hogy Donáth Anna nem indul újra az elnökségért, gyökeresen új helyzet állt elő a Momentumban. Miközben a személyes szempontjai miatt mindannyian megértjük és tiszteletben tartjuk a döntését, érthető, hogy a legnépszerűbb politikusunk döntése sokakat megrendített, köztük engem is"

– írta Hajnal Miklós a közösségi oldalán.

Donáth Anna, a Momentum elnöke pár napja jelentette be, hogy nem indul újra nyáron az elnöki tisztségért.

„Egy hete még nem gondoltam, hogy ilyen bejegyzést fogok írni, nem is készültem erre a szerepre. Az új helyzetben viszont sokan megkerestetek, buzdítottatok, a tenni akarásom és a felelősségérzetem pedig azt diktálja, hogy jelentkezzek a párt elnöki tisztségére”

– fogalmaz Hajnal, aki szerint sokan most a Momentumban látják az egyetlen reménysugarat.

„Mi új parlamenti szereplőként új irányt is mutathatunk az ellenzéki oldalnak. Hiszek a közösségemben, és abban, hogy a Fidesz leváltásához egy erős és meghatározó Momentumra van szükség az ellenzéki térfélen"

– tette hozzá.

Hajnal 2016 óta vesz részt a Momentum építésében. 2018-ban kommunikációs igazgatóként segítette a Momentumot, az elmúlt négy évben pedig a párt elnökségi tagja. 2019-ben az EP és önkormányzati választásokon kampányfőnökként vezette a Momentum kampányát, az április 3-i választáson pedig egyéniben nyert mandátumot Budapest 3. választókerületében (XII. kerület).

„Az elmúlt 6 évben hoztam stratégiai döntéseket nem egyet, nem kettőt, pultoztam +35 és -5 fokban is, jó pár órát töltöttem TV stúdiókban, tárgyaltam a koalíciós partnereinkkel és ültem szemtől szembe fideszes politikusokkal is. Tudom mit jelent napi 14 órát dolgozni egy közösségért”

– hangsúlyozta Hajnal a bejegyzésben.

Azt írja, Donáth Annának kulcsszerepe lesz abban, hogy a 2024-es EP-választáson hiteles alternatívát tudjon a Momentum felmutatni a Fidesszel szemben.

„A következő időszakban nekünk addig is rengeteget kell dolgoznunk a választási tanulságok levonásán, az ellenzék megerősítésén, beágyazódásán. Hiszek abban, hogy bármilyen nehézséggel is néz szembe ez a közösség, végül mindig erősebbé válik”

– zárta gondolatait a politikus.

 

Címlapfotó: MTI/Mónus Márton

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.