23 ezer forintért árulta nem is létező trambulinját egy férfi

Nagy Donát 2022-05-13 06:49:00
Mindennek megvan az ára szerinte, ahogy a szintén nem létező dézsafürdőnek is. Egy Vas megyei vásárló azonban feljelentette az eladót.

A Szombathelyi Járásbíróság 102 rendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt 1 év 4 hónap végrehajtandó fogházra ítélt egy büntetett előéletű férfit. Kötelezte továbbá az érintett magánfelek vonatkozásában kártérítés megfizetésére, írja az ügyészség.

A tényállás szerint a vádlott a 2020. június 9. és a 2020. november 9. közötti időszakban egy internetes hirdetési oldalon, kedvező áron, eladásra kínált trambulint és dézsafürdőt. 

A sértettek interneten és telefonon keresztül megállapodtak a vádlottal az adásvételről, és az áruk vételárát (vagy a vételár előleget), valamint sok esetben a szállítási költséget is átutalták (befizették) a vádlott több banknál vezetett folyószámláira. A vádlott azonban a megvásárolt árucikkeket nem küldte el a sértetteknek, valamint az már az áruk meghirdetésekor sem állt szándékában, illetve arra reális lehetősége sem volt, mivel azok nem is voltak a birtokában, a hirdetést csak azért tette közzé, hogy pénzhez jusson, így a vádlott a sértetteket jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette, és nekik különböző összegű kárt okozott.

Így például a vádlott az internetes hirdetési oldalon eladásra kínált egy trambulint, amelyet a sértett – aki a hirdetést 2020. június 26-án Vas megyei lakásában olvasta – megvásárolt, és a vételárat, valamint a postaköltséget, összesen 23.000 forintot, 2020. június 28-án átutalta a vádlott folyószámlájára. A terhelt azonban a megvásárolt trambulint nem küldte el a sértettnek, valamint az már az áru meghirdetésekor sem állt a szándékában, illetve arra reális lehetősége sem volt, mivel az nem is volt a birtokában, a hirdetést csak azért tette közzé, hogy pénzhez jusson, így a vádlott a sértettet jogtalan haszonszerzés végett tévedésbe ejtette, és neki 23.000 forint meg nem térült kárt okozott.

Négy sértett esetében az okozott kár banki visszahívással megtérült, míg a többi sértett vonatkozásában az okozott kár nem térült meg. Az ítélet jogerős.

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.