Kövér László: Lehet, hogy volt olyan gesztusom a Parlamentben, amit ma már nem vállalnék büszkén

Székely Zoárd 2022-05-08 10:13:40
A fideszes házelnök egyszer a meghatottságtól majdnem elsírta magát.

„A parlamentáris normák lepusztulásával kell szembesülnünk, az új politikai generáció már az írott szabályokat sem kívánja betartani"

– mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A házelnök úgy emlékezett vissza: 1990-ben, amikor először lett országgyűlési képviselő, a meghatottságtól, megrendültségtől majdnem elsírta magát az alakuló ülésen, és nagyon sokan voltak még így.

Mint mondta, a 2010-et követő időszak azonban már azt mutatta, hogy „egy más politikai generáció másfajta hozzáállással lép be a Ház kapuján, tehát nem érzi azt az erkölcsi felelősséget, nem érzi azt a méltóságot, amit a falak önmagukban sugároznak”.

Megjegyezte: ennek az újfajta hozzáállásnak a mostani alakuló ülésen is voltak jelei, és példaként a frakciók egy részének kivonulását, vagy a Momentum frakció által eljátszott „méltatlan bolhacirkuszt” említette, hogy részt vesznek-e az alakuló ülésen vagy sem.

„Azt hiszem, ezek a fiatalemberek nincsenek is igazán tudatában annak, hogy mit jelent az, hogy az emberek egy része őket bízta meg a képviseletükkel, hogy abba a Házba egyáltalán beléphetnek, és parlamenti képviselők lehetnek”

– jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint szigorúan lép fel házelnökként az ellenzéki képviselőkkel szemben, Kövér László azt mondta: bár néha ők is „kreatívan értelmezték” a rendelkezésükre álló házszabályi lehetőségeket, bizonyos határokat soha nem léptek át.

„Lehet, hogy volt olyan gesztusunk, talán személy szerint nekem is (…), amit ma már nem vállalnék büszkén (…), de azért soha nem vontuk kétségbe a parlamentarizmus szabályainak az érvényességét”

– szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy az az egy képviselő, aki nem tette le esküjét az alakuló ülésen, később leteheti-e, Kövér László azt válaszolta, természetesen, bár időpontot még nem tudott mondani.

„Méltatlannak tartom egyáltalán, hogy ennek az embernek a személyes problémái egyáltalán szóba jönnek”

– jegyezte meg, miközben nem mondta ki Hadházy Ákos nevét.

Mégis letenné a képviselői esküt Hadházy Ákos

Ahogy arról lapunk is beszámolt, hétfőn a megválasztott parlamenti képviselők közül egyedül Hadházy Ákos nem tette le képviselői esküjét, így képviselői jogait egyelőre nem gyakorolhatja. A független képviselő azonban még aznap tartott egy fogadóórát a Kossuth téren, ahol bejelentette, hogy le fogja tenni az esküt, de csak egy későbbi időpontban, majd kollaboráns pártoknak nevezte a Jobbikot, az MSZP-t és az LMP-t.

„Mondjon le, és akkor továbbra is nyugodtan csinálhat magából bohócot az ország bármelyik kistelepülésén, annak a határában, utcáján, erdő mélyén, ahol éppen közönséget talál magának, de az Országgyűlést, meg egyáltalán a közéletet, szerintem méltatlan dolog terhelni a saját személyes lelki problémáival”

– mondta Kövér.

A házelnök egy kérdésre elmondta: mindenkinek lesz üléshelye a teremben, ennek kialakításakor igyekszik figyelembe venni az összes igényt, hogy mindenki úgy érezze, kompromisszumos megoldás született.

„Legalább az ülésben való elhelyezésben ne legyenek feloldhatatlan viták, mert ha itt elakadunk a megegyezés felé, akkor ennél nehezebb kérdésekben egészen biztos, hogy nem fogunk tudni megállapodni”

– fogalmazott Kövér László.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.