Egy év alatt csaknem egyharmadával nőttek az átlagbérek

Bazsó Bálint 2022-04-26 10:28:02
Ehhez az kellett, hogy a katonák és rendőrök megkapják a fegyverpénzt.

Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, az úgynevezett fegyverpénz, illetve a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér- és a garantáltbérminimum-emelés járult hozzá - tette hozzá a KSH.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 ezer forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

A fegyverpénz a közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén foglalkoztatottak körében jelent meg, ahol a havi bruttó kereset megközelítette a tavaly februári háromszorosát, 183,6 százalékkal 1 millió 340 ezer 900 forintra ugrott az előző havi 512 ezer 200 forintról. Ezzel együtt a költségvetési szférában 93,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek és 763 ezer 800 forintot regisztrált a statisztika. Ezen belül az oktatásban 16,2 százalékkal, az egészségügyben 32,1 százalékkal 444 ezer 200, illetve 669 ezer 900 forintra nőttek a bruttó átlagkeresetek, míg a szociális ellátások területén 356 ezer 800 forint volt az átlag, 18,2 százalékos növekedéssel.

A vállalkozásoknál 12,2 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, az előző havi 12,5 százalékos éves emelkedéshez hasonlóan és 477 ezer 500 forint volt, míg az átlagos nettó kereset 368 ezer 700 forintot ért el. A februári 8,3 százalékos inflációval számolva ez 3,9 százalékos reálbér-emelkedést jelent.

A feldolgozóiparban 11,0 százalékos emelkedéssel 459 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, az építőiparban 349 600 forint, ami 14,6 százalékkal több a tavaly februárinál. A mezőgazdaságban 345 ezer 900 forintos bruttó átlagkeresetet és 13,8 százalékos növekedést mért a KSH. A szálláshely szolgáltatás területén egy év alatt 20,4 százalékkal 304 200 forintra nőtt a bruttó átlagkereset, míg az infokommunikációban 807 ezer 200, a pénzügyek és biztosítás területén pedig 733 ezer 800 forint volt a februári bruttó átlagkereset az átlagosnál szerényebb 9,9, illetve 5,9 százalékos emelkedéssel.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 31,7 százalékkal nőtt 363 ezer 100 forintra. A kedvezményeket, valamint az adó- és járulékmentességeket is figyelembe véve 374 800 forintot ért el, 31,9 százalékkal többet, mint tavaly februárban.

A bruttó kereset mediánértéke 378 ezer 100 forint volt, ami 14,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az év első két hónapjában teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 506 ezer 700, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 518 ezer 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 337 ezer 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 348 ezer 500 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 22,8, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 23,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 477 ezer 200, a költségvetésben 599 ezer 700, ami 12,3, illetve 53,5 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Szólj hozzá!

Több fa, új kutyafuttató és megújuló játszótér – bemutatták a Bisinger sétány terveit

Lakossági fórumon ismertették a belvárosi park megújításának részleteit. 

Két területet zár le a GYSEV Szombathelyen azbesztet tartalmazó kőzúzalék miatt

Lezárják a Szombathely-Szőlős megállóhely mellett kialakított P+R parkolót is.

Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén

A Városházán köszöntötték az oktatási intézményeiben dolgozó szakembereket, átadták a Győr Oktatásügyéért és a Győr Sportjáért díjakat is.

Fekete Dávid egyszerre tagad és vádol a győri szállal is rendelkező parkfenntartási-mutyi kapcsán

Szerinte Pintér Bence inkább azzal foglalkozzon, hogy Szakács András tudhatott-e a korrupciós hálózatról. Ő addig is mossa kezeit, és áll bármilyen vizsgálat elé.

Monstre programajánlót hozunk az első győri, nyári hétvégére 

Final Fourt játszanak a kézis lányok, zajlik a DUNAFESzT, rengeteg koncert és családi program vár mindenkit - és még az idő is jó lesz.

A természet nem luxus, hanem létfeltétel – ezt üzeni az idei környezetvédelmi világnap

A szakemberek szerint az egészséges ökoszisztémák nélkül nemcsak a klímavédelem, hanem az élelmiszer- és vízbiztonság is veszélybe kerülhet.

A nemzeti összetartozás erejét ünnepelték Győrben

Az Országzászló-emlékműnél tartott megemlékezésen a trianoni veszteségekre és a magyarság összetartozására emlékeztek.

Reggel 6 és 9 között lezárják az Árpád parkolóház bejáratait Győrben

Burkolatfestési munkák miatt pénteken reggel három órán át nem lehet majd behajtani a létesítménybe.

Kiegyezett az ellenzék és a hivatal - elfogadták Körmend 2025-ös zárszámadását

Újabb ügyet sikerült kompromisszumos megoldással rendezni.

Hétéves csúcson a használt autók importja Magyarországon

A JóAutók.hu szerint az erős forintnak köszönhetően idén akár 150 ezer külföldről behozott használt autó is gazdára találhat Magyarországon.

Koncertek, sport, társasjátékok és közös ETO-buzdítás – ingyenes programok várják a győrieket ezen a hétvégén is

Családi rendezvényektől a koncerteken át a sportprogramokig számos ingyenes esemény közül válogathatnak az érdeklődők.

Éjszakába nyúló sportolás várja a győrieket az Olimpiai Sportparkban

Több mint húsz ingyenes programmal, vízi sportokkal, futással, jógával és csapatsportokkal érkezik június 12-én a Mozgás Éjszakája.

Elhunyt Gerencsér Tibor

A szombathelyi sportszervező, a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség tagja 78 éves volt.

„Történelmi megállapodás született” – új fejezet nyílhat a TISZA-kormány a kárpátaljai magyarság jogainak ügyében

Magyar Péter szerint Ukrajna vállalta, hogy törvényi szinten is garantálja a magyar kisebbség nyelvhasználati, oktatási és kulturális jogait.

Biológiai szúnyoglárva-gyérítés kezdődik Győrben és a környező településeken

A következő napokban célzott kezelésekkel próbálják visszaszorítani a szúnyogok szaporodását, a védekezéshez a lakosság segítségét is kérik.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár fideszes polgármestere lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének új elnöke

Nemény András társelnöknek választották. Pintér Bence pedig jelezte, Győr felfüggeszti tagságát a fideszes elnök megválaszása miatt.

A kínai agyagkatonáktól az ukrán gyerekrajzokig – izgalmas kiállítások várják a látogatókat Győrben a Rómer Múzeumban

Több helyszínen is különleges időszaki és állandó tárlatokkal készünekl a nyári hónapokra.