VIDEÓ - Így működött a ‘70-es évek ifjúsági élete Szombathelyen

Farkas Bazsi 2022-04-24 08:59:00
A Zenit és a Mokka zenekarok megalakulásától, Hofi első szombathelyi szerepléséig mesélt az Ugytudjuknak Pezenhoffer Richárd, az Ifjúsági Ház egykori igazgatója.

1970 és 1973 között igazgatta a szombathelyi Ifjúság Házat Pezenhoffer Richárd. Az egykori igazgató az Ugytudjuk.hu-nak azt mesélte, hogy a ház működtetése egyfajta igényként jelentkezett a ‘70-es évek elején, ennek tett eleget akkor a KISZ.

A házban szakkörök, táncos események, könnyűzenei programok is működtek. A Zenit és a Mokka zenekar az első időkben kifejezetten azért jöttek létre, hogy legyen olyan együttes, ami hétvégente szórakoztatja a fiatalokat. 

Szabályozottan folytak akkor a bulik. Délután 5 órakor kezdtek zenélni a zenekarok és este 9 órakor fejezték be. A jórészt középiskolás közönségnek ekkor haza is kellett indulnia.

Az egykori igazgató arról is beszélt, hogy semmiféle beleszólása nem volt az akkori hatalomnak a kultúra szervezésébe, amelyre egyébként szinte korlátlan pénzt állt akkor rendelkezésre.

Összeállítottam a költségvetésünket, a fenntartónk, a KISZ pedig rendelkezésünkre bocsátotta az adott összeget - emlékezett vissza Pezenhoffer. 

Az épület alagsorában működött az Orosz teázó. Igazi klub élettel, sokszor nyugati zenéket játszó diszkóval a hétvégén. Bár a létesítménynek komoly szerepe volt a szombathelyi ifjúsági életben, az egykori igazgató szerint komolyabb ellenőrzés vagy kontroll sosem volt a hatalom részéről.

Milyen volt az élet anno, a szombathelyi Orosz teázóban?

Az Ifjúsági Ház egykori igazgatójával, Pezenhoffer Richárddal beszélgetünk.

Szólj hozzá!

A regeneráció fontossága a sportban: mi lesz a siker titka?

A sportolókat gyakran az állóképesség és a szenvedélyük hajtja.

Közös kiáltványt adtak ki magyar polgármesterek

Nemény András, Szombathely első embere is az aláírók között van.

Meghalt Chuck Norris

Az akciósztár 86 éves volt.

E-mailben hívott meg Rákay Philip - hétfőn Budapesten gyűlnek össze a patrióták

Nagygyűlést és egész napos programsorozatot hirdettek a Millenáris Parkba, Orbán Viktor és európai szövetségesei is felszólalnak.

Ma végre beköszönt a csillagászati tavasz

Délután háromnegyed négykor köszönt be a nap-éj egyenlőség.

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.