Forma-1: Verstappen nyerte az Emilia Romagna Nagydíjat

Székely Zoárd 2022-04-24 17:14:00
A 24 éves pilótának ez pályafutása 22. és idénybeli második futamgyőzelme.

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat. A 24 éves pilótának ez pályafutása 22. és idénybeli második futamgyőzelme. A címvédő mögött csapattársa, a mexikó Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a McLarennel versenyző Lando Norris zárt.

A 63 körös száguldás során a szombati sprintfutam végeredményének megfelelően Verstappen rajtolt az élről átmeneti esőgumikon a vizes, de már száradó aszfaltcsíkon. A startot követően a holland mellé csapattársa, Sergio Pérez sorolt be másodiknak, mögöttük Lando Norris (McLaren) következett. A harmadik kanyarban Carlos Sainz (Ferrari) és Daniel Ricciardo (McLaren) összeakadt, előbbinek a sóderágyban véget ért a futama, utóbbi pedig - aki meglökte riválisát - az utolsó helyről haladt tovább.

A biztonsági autós fázist követően Verstappen folyamatosan növelte előnyét az élen, a fő kérdés pedig az volt, ki lesz az első pilóta, aki felteszi a száraz pályára alkalmas abroncsokat. A holland mögött Pérez, Charles Leclerc (Ferrari) és Norris volt a sorrend, meglepetésre a Haasszal versenyző Kevin Magnussen volt az ötödik, de a mercedeses George Russell jó versenytempóval folyamatosan támadta, majd végül megelőzte a dánt.

Először Ricciardo cserélte le szárazra az átmeneti esőgumikat, és mivel ezzel azonnal megfutotta az addigi leggyorsabb kört, a többiek is bejöttek a bokszutcába. A sorrend az élen és a pontszerző helyeken sem változott, Verstappen magabiztos előnnyel vezetett.

Néhány előzést a 35. kör után láthatott a közönség, amikor a versenybírók engedélyezték a hátsó szárnyak nyitását a pilótáknak. Verstappen hamarosan lekörözte a hétszeres világbajnok, Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltont, akivel tavaly az utolsó futam utolsó köréig harcolt a vb-címért.

Az 54. körben a harmadik helyen haladó és a vb-pontversenyben éllovas Leclerc hibázott, megpörgött és a gumifalba csapódott, a megsérült első szárnya miatt pedig a bokszba kellett hajtania. Ezzel a kilencedik helyre esett vissza, és végül csak hatodikként zárt, míg a dobogóra Norris jött fel.

Verstappen - mivel övé lett a leggyorsabb kör is - az összetett pontversenyben 18 ponttal csökkentette hátrányát ferraris riválisához képest.

A szezon két hét múlva a most debütáló, városi Miaimi Nagydíjjal folytatódik.

 

Címlapfotó: MTI/AP/Nelson Antoine

Szólj hozzá!

Letartóztatásban marad Matolcsy Győrgy

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.