720 négyzetméteres állami villába költözik Áder János

Székely Zoárd 2022-04-14 07:14:00
Egy kormányrendelettel tették lehetővé a villa bővítését.

Egy 720 négyzetméteres állami villába költözik a leköszönő államfő, Áder János, miután lejár a mandátuma. A dolog érdekessége az, hogy a beruházást egy kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint – írja a 24.hu.

Az információit a Köztársasági Elnöki Hivatal is megerősítette.

„A volt köztársasági elnökök ingatlanhasználatára vonatkozó szabályok nem változtak, ezért második elnöki ciklusa végén Áder János államfőt se több, se kevesebb juttatás nem illeti majd meg, mint a köztársaság első elnökét, Göncz Árpádot. Göncz Árpád tízéves mandátuma lejárta után, 2000. augusztusában, a II. kerületi Vérhalom tér 7. alatt található reprezentatív neobarokk villába költözött, Áder János pedig elfogadta a számára felajánlott XII. kerület, Béla király út 3/a. alatt található ingatlant”

– válaszolták a lap megkeresésére.

A jogszabály szerint a köztársasági elnök kérheti, hogy leköszönése után az állam gondoskodjon a lakhatásáról. Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani.

A felújítást pedig a kormány is megtámogatta egy kormányrendelettel 2020-ban:

nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházás részeként, és a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.

A 24.hu birtokába került dokumentumból az derül ki, hogy erre azért lehetett szükség, mert az építési engedély szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.

Áder János megbízatása május 9-én ér véget. Utódját, Novák Katalint március 10-én választotta meg államfőnek az Országgyűlés, ő Magyarország első női köztársasági elnöke.

 

Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.