Carlo Ancelotti történelmet írt, sorozatban négy évtizeden keresztül jutott BL-elődöntőbe aktuális csapatával

Vágvölgyi Bálint 2022-04-13 17:34:00
Legenda.

A Real Madridot irányító Carlo Ancelotti lett a futballtörténelem első edzője, aki sorozatban négy évtizeden keresztül bejuttatta aktuális csapatát a Bajnokok Ligája elődöntőjébe - írta szerdán a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS)

Az olasz szakember először a Juventust vezette el a BL legjobb négy együttese közé 1999-ben, majd egy másik olasz csapattal, az AC Milannal jutott el négy ízben is (2003, 2005, 2006, 2007) a tornának ebbe a szakaszába. A Real Madrid vezetőedzőjeként pedig a mostani siker előtt két alkalommal, 2014-ben és 2015-ben ünnepelhetett már elődöntős szereplést. Ancelotti a Milannal kétszeres, a Reallal egyszeres BL-győztes.

A spanyol királyi gárda kedd este a címvédő Chelsea-vel szemben harcolta ki a továbbjutást a legjobb négy közé úgy, hogy a londoni 3-1-es győzelmet követően odahaza hosszabbítás után csak 3-2-re maradt alul a visszavágón, így összesítésben jobbnak bizonyult az angol alakulatnál.

Ancelotti a diadal révén beérte a spanyol Josep Guardiolát és a portugál José Mourinhót, akik eddig szintén 8-8 alkalommal kerültek be csapataikkal a BL elődöntőjébe.

Az IFFHS anyagában kiemelte azt is, hogy a Real Madrid 15. alkalommal van ott 1992 óta a legjobb négy között, az elmúlt 12 szezont tekintve pedig 10-szer érte el a Bajnokok Ligájának e szakaszát. A futballsorozat történetének egészét nézve pedig, beleértve a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is, 1955-től a spanyol együttes most 31. alkalommal elődöntős, amivel toronymagasan első ebben a mutatóban.

Címlapafotó: uefa.com

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.