Csak négy fideszes képviselő nem tudott a korábbihoz képest érdemben erősíteni, az egyik Hende Csaba

Fehér Buda 2022-04-11 09:56:00
Messze a kormánypárt átlagos teljesítménye alatt a lemaradt szombathelyi országgyűlési képviselő.

Április harmadikán többen szavaztak a Fidesz-KDNP-re, mint valaha, írja a 24.hu. A kormánypártok a 106 egyéni választókerületből 102-ben javítottak, és, habár ez a mandátumokon nem látszik meg, még a fővárosban is erősítettek.

A rendszerváltás óta még sosem szavaztak annyian egy pártlistára, mint most, a Fidesz-KDNP 3 millió 57 ezer szavazattal zárt. A kormánypártok vidéken átlagosan 5,21 százalékkal javítottak a négy évvel korábbi teljesítményükön.

Javított a Fidesz Szombathelyen is, ahol Hende Csaba győzött. Érdekesség azonban, hogy

a négy évvel ezelőtti eredményekhez képest Hende mindössze 0,03 százalékos pozitív változást mutatott fel.

A 88 vidéki körzetben induló jelölt közül egyébként csak Lázár János nem javított az eredményén, ám még így is maga mögött hagyta Márki-Zay Pétert. Lázáron és Hendén kívül még a Székesfehérváron újrázó Vargha Tamás (0,26 százalékpont), valamint a balatonfüredi választókerületet hozó Kontrát Károly (0,36 százalékpont) tudott csupán észrevehetetlen előnyt szerezni.

A legnagyobb ugrást Nagy Csaba hozta össze, ő a szigetvári körzetben 61,08 százalékot zsebelt be, 12,15 százlékponttal többet, mint négy évvel ezelőtt. Ezeken felül a Fidesz-KDNP még azokban a körzetekben is javított, ahol korábban olyan képviselők nyertek, akik most korrupciós ügyek miatt nem indultak újra. Ilyen volt Völner Pál egykori körzete is, Esztergomban most Erős Gábor 4,75 százalékkal jobban teljesített, mint Völner 2018-ban.

Budapesten emellett mindössze három olyan egyéni választókerület van, ahol a Fidesz-KDNP gyengébben szerepelt, mint négy éve. A külső pesti kerületekben viszont látványosan megerősödött a Fidesz, ami azt is jól mutatja, hogy Kunhalmi Ágnes négy évvel ezelőtt 7 százalékponttal előzte meg a második helyen befutó jelöltet. Most, hogy a teljes ellenzék összefogott, viszont csak 1 százalékponttal előzte be a Fidesz jelöltjét.

A kormánypárt indulói átlagosan két százalékponttal javítottak a 2018-as eredményeken. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.