A Vasivíz szerint is összeférhetetlen volt a sárvári alpolgármester, Máhr Tivadar igazgatósági tagsága, csakúgy mint a csepregi és a körmendi polgármester tiszteletdíjának kifizetése a Felügyelőbizottságban

Farkas Bazsi 2022-03-30 11:11:38
A Felügyelőbizottság alelnöke szerint az összeférhetetlenségről a települési testületeknek kell tárgyalni.

Tegnap tartott a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság soron következő ülését. A testület többek között az önkormányzati cégek üzleti terveit is tárgyalta, köztük a Vasivizét is.

A tanácskozás közben kérte azt Molnár Miklós (Pro Savaria) bizottsági tag, hogy a cég jelenlévő képviselője tájékoztassa azokról az összeférjetetlenségekről, amelyekről korábban az Ugytudjuk.hu is írt.

A cég vezérigazgatója nem volt jelen, viszont Kovácsné Nyári Gizella gazdasági igazgató válaszában kifejtette, hogy Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP), sárvári alpolgármester, Horváth Zoltán (független), csepregi és Bebes István (Fidesz-KDNP), körmendi polgármesterek esetében tavaly májustól januárig fennállt az összeférhetetlenség.

Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere nem hajlandó nyilatkozni arról, hogy valóban összeférhetetlenség miatt mondott-e le a Vasivíz igazgatósági tagságáról

A múlt héten kaptuk az információt, hogy lemondott a Vasivízben addig betöltött igazgatósági helyéről Máhr Tivadar (Fidesz-KDNP), Sárvár alpolgármestere. Ennek okát hiába kérdeztük az érintett politikustól. Ugyan pénteken a politikus azt ígérte, hogy hétfőn válaszolni fog a szerkesztőségünk által feltett kérdésekre, ma ebbéli ígértére emlékeztetnünk kellett Máhrt.

Ahogy arról korábban írtunk, 2021 május elsején életbe lépett egy törvénymódosítás, ami összeférhetetlenséget mond ki olyan cég vezető tisztségviselői posztja és önkormányzati képviselői mandátum között, amely cégben az adott önkormányzatnak tulajdonrésze van. Felügyelőbizottsági tagoknál pedig városvezető nem vehet fel tiszteletdíjat, ez ugyanis összeférhetetlen.

Kovácsné arról számolt be, hogy mind a három érintett fél visszafizette a felvett tiszteletdíjat. Az igazgatóság pedig jelenleg csonkán működik, hamarosan új tagot választanak Máhr helyére.

Németh Ákos (Éljen Szombathely!) bizottsági tag, a Vasivíz Felügyelőbizottságának alelnöke felszólalásában kiemelte, hogy mivel nem a cég, hanem az adott tisztségviselő oldaláról állt fenn az összeférhetetlenség, így a Zrt.-nek nincs ezzel további dolga, az adott polgármester, alpolgármester településének képviselő testületének azonban igen. Az összeférhetetlenségi, illetve méltatlansági eljárást nekik kell lefolytatni. 

Csakhogy sem Máhr, sem Bebes, sem Horváth nem tájékoztatta eddig a képviselő testületet.

Dénes József (független) csepregi képviselő friss blogbejegyzésében ezt írja a kedden reggel 8 órára összehívott testületi ülés után:

Horváth Zoltán elmulasztotta tájékoztatni a képviselő-testületet arról, hogy kerek 9 hónapon keresztül (2021. május 1.-2022. január 31.között) törvényi összeférhetetlenségben volt a Vasivíz Zrt. felügyelőbizottsági tagságáért felvett tiszteletdíjaival. Ezzel megvalósította az önkormányzati törvény 37. § (1) bekezdésben meghatározott méltatlanság esetét.

Amikor korábban az ügyben kerestük Máhr, akkor Sárvár fideszes alpolgármestere egy mondattal intézte el a választ:

Igazgatósági tagságomról múlt héten írásban lemondtam. Ebből adódóan további kérdéseit nem tartom relevánsnak, részemből az ügyet lezártam.

A szombathelyi bizottsági ülésen az hangzott el, hogy mivel a Vasivíz többségi tulajdonosa Szombathely, és a város számára fontos a törvényes működés, így a város jegyzője küldjön levelet az érintett településeknek, amelyben felhívja a figyelmet a történtekre. 

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.