Volt olyan nap, hogy több mint 2500 orosz katona holttestét szállították haza titokban Belaruszból

Pintér Bence 2022-03-24 06:34:00
Semmit nem lehet tudni arról, hogy pontosan hány orosz katona halt meg eddig az Ukrajna ellen indított háborúban. Most a Guardian közölt egy friss kalkulációt.

Egy hónapja zajlik a háború Ukrajnában Vlagyimir Putyin agressziója nyomán és a harctéri jelentések alapján csak az a nyilvánvaló, hogy az orosz hadvezetés komolyan alulbecsülte az ukrán haderő és a társadalom ellenállási képességét, emiatt az oroszoknak a vártnál jóval nagyobb nehézségekkel kell szembenézniük.

Ez nem csak utánpótlási zavarokat jelent (számos beszámoló született már arról, hogy az orosz katonáknak még élelme sincs elég, a járművekből gyakran kifogy a benzin, ezért egyszerűen otthagyják őket az út mentén), hanem az előre kalkuláltnál biztosan jóval nagyobb emberveszteséget is.

Az oroszok ugyanakkor nem közölnek erről adatokat – pontosabban azt, amit elmondanak, senki nem hiszi el.

Egyetlen ilyen közlés volt eddig, március elsején, ami 498 orosz halálos áldozatról szólt. Szakértők azonban a harctéri tudósítások alapján ennek akár a húsz-harmincszorosára is teszik a ténylegesen a harcokban meghalt orosz katonák számát. Emiatt mindenki a legkülönbözőbb forrásokból származó információkat összevetve próbál kalkulációkat készíteni.

A Guardian brit napilapnak egy neve elhallgatását kérő orosz szakértő annyit mondott, a hivatalos szervek államtitokként kezelik az adatot, ezért aki ilyet nyilvánosságra hozna, komoly büntetést kockáztat. Egyes ukrán és amerikai becslések szerint akár a 14-15 ezret is elérheti a háborúban meghalt orosz katonák száma, ez persze köszönő viszonyban sincs a hivatalos adatokkal.

Ehhez képest érdekes volt, hogy a még az orosz sajtóban is kifejezetten Kreml-közelinek tartott

Komszomolszkaja Pravda honlapján hétfőn az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva megjelent egy hír, miszerint 9861 katona halt, és 16153 sebesült meg eddig a háborúban.

A hír pár perc múlva eltűnt a Komszomolszkaja Pravda honlapjáról, a lap szerkesztősége pedig utólag azt közölte, hogy meghekkelték őket. A Guardian ugyanakkor egy a BBC által közzétett jelentést is idéz, amelyik 557 meghalt orosz katona adatait tartalmazza.

Azt a BBC sem állította, hogy ez lenne a tényleges szám, de ezek bizonyítható halálesetek, ahol az elhunyt katonákat egyértelműen sikerült azonosítani.

A Szabad Európa pedig a héten saját több tucatnyi Oroszországban és Belaruszban dolgozó tudósítójára hivatkozva írta azt, hogy

a belarusz kórházak megteltek az Ukrajnából hozájuk szállított orosz katonák holttestével, már komoly tárolási gondjaik vannak,

pedig az elhunytak földi maradványait folyamatosan szállítják tovább Oroszországba. A Szabad Európa az egyik belarusz kórház vezetőjére hivatkozva azt írta, csak március 13-án több mint 2500 holttestet vittek el az országból. Igaz, azt is hozzátették, hogy ezt más forrásból nem erősítették meg egyelőre. Amerikai hírszerzési források „konzervatív becslések” alapján „legkevesebb hétezer” orosz halottról írnak.

Érdekes még ebből a szempontból az Oryx blog nevű oldal, amelyik többek között a harcokban eddig elveszített, vagy ,megsemmisített orosz harci járműveket listázza. Ezen az oldalon is csak azokat veszik számításba melyekről fénykép is készült pontos geo lokációs adatokkal. Ez alapján az orosz hadsereg eddig legkevesebb 1666 harcjárművet veszített, melyek közül több mint 800-at megsemmisítettek. Ezekben gyakran a személyzet is életét veszítette.

Szólj hozzá!

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.