Összellenzék: Matolcsy György a Wikipédia átalakításával foglalkozik

Papp László Tamás 2022-03-24 20:17:00
A jegybankelnök mellett Orbán Viktor felelősségéről is beszéltek a pártok szakpolitikusai.

Az Orbán-kormány képtelen kezelni a pénzromlás drámai ütemét, hiszen duplájára nőtt az MNB inflációs előrejelzése – figyelmeztettek az Egységben Magyarországért csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője elmondta: a napokban az borzolta a kedélyeket, hogy Matolcsy György jegybankelnök azon túl, hogy állandóan az alapítványaival foglalkozik, a Wikipédia szerkesztésének különböző irányelveit osztotta meg a szélesebb közvéleménnyel, miközben az inflációs előrejelzések már nem tartják kizártnak azt, hogy akár 10 százalékos lesz a pénzromlás üteme.

„A forint drámai romlása részben tudatos folyamat eredménye: Orbán Viktor és csapata a nemzetközi szövetségeseinek és az exportáló nagy cégeknek igyekszik kedveskedni egy tudatosan gyengített forinttal. A Magyar Nemzeti Bank mindehhez asszisztált, és amikor megkérdezzük, hogy fordulhatott elő mégis mindez, azt mondják, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nincsenek árfolyamcéljai"

– mondta a jobbikos politikus.

Felhívta a figyelmet arra: éppenséggel az ellenzéki elfogultsággal nehezen vádolható Magyar Nemzeti Bank erősítette meg a napokban, hogy maximum egy százalékkal képes fékezni a tíz százalékos nagyságrendet is elérni képes inflációt az a teljes intézkedéscsomag, amelyről Orbánék azt hazudják, hogy az megfogja a drágulást.

Varju László, a DK alelnöke, országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón szintén megállapította, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke meg sem próbál érdemben tenni a magyar gazdaság és a magyar emberek megmentéséért. Szégyenletesnek mondta, hogy

„miközben a magyar forint hetek óta ingadozó állapotban van – mondhatnánk azt, hogy intenzív osztályon fekszik, miközben a komplett magyar gazdaságot lélegeztető gépek és csodák tartják életben –, Matolcsy György a Wikipédia átalakításával foglalkozik.”

A DK-s politikus szerint egyértelműen Matolcsy és Orbán teljes alkalmatlansága mutatkozik meg abban, hogy a magyar gazdaságot szétromboló két szereplő szemlesütve menekül a romok alól.

„Tudomást sem vesznek arról, hogy a brutális tempóban emelkedő árak, a gyenge forint, a növekvő törlesztőrészletek örvényként húzzák le a magyar családok tömegeit a mélybe és teszik mindennapi megélhetésüket lehetetlenné" – mondta. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.