Gyurcsány Győrben: Én szívesen megmutatom, hogyan vagyok férfi, de nem az Orbán Viktornak

Pintér Bence 2022-03-24 19:51:00
Választásra buzdító gyűlést tartott Győrben, Marcalvárosban Gyurcsány Ferenc, Jancsó Zita és Gasztonyi László.

Győrben, Marcalvárosban járt csütörtökön Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, ahol a két győri jelöltnek kampányolt.

Az eseményt dr. Gasztonyi László, a kettes választókerület közös ellenzéki jelöltje nyitotta meg.

Fotó: Fekete Miklós

Elmondta: örül, hogy minden gyűlésen egyre többen vannak, „egyre többen vállalják önmagukat és jönnek ki a fényre”. Szerinte a Fidesz legjobban egyrészt a tudatos, racionálisan döntő, saját érdekeit megfogalmazni képest választóktol, másrészt az ellenzéki összefogástól fél.

Gasztonyi jelezte: látjuk, most, amikor pénzt kérni megy, a nagy utcai harcos Orbán Viktor semmit nem ér el Brüsszelben, csak a kilincset.

Egyedül a hatalom bitorlásában sikeres, miközben a tanárokat, egészségügyi dolgozókat kiröhögik, szétverik az önkormányzatokat, kriminalizálták a hajláktalanokat. Elmondta: szeretné, hogy a NER oligarchiái végre ne csak egymás között számoljanak el, hanem el legyenek számoltatva.

Jancsó Zita, az egyes körzet közös ellenzéki jelöltje azzal kezdte: a pártprogram olyan, mint a férfiak mellbimbója. Sok haszna nincsen, de a hiánya furcsa tud lenni.

Fotó: Fekete Miklós

Ezután megnyugtatta a közönséget, hogy az Egységben Magyarországért szövetségnek van programja.

Jancsó arra bíztatott mindenkit, hogy menjenek el szavazni jövő vasárnap, és vigyék el a barátaikat is.

Az ellenzéki képviselőjelölt arra kérte az embereket, hogy ne higgyenek a fideszes közvélemény-kutatásoknak, és figyeljék meg, hogy a Fidesz kampánya csak abból áll, hogy az ellenzék a felelős mindenért, még a tatárjárásért is.

A jó hangulatban lévő, számos viccet elsütő Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kérdéssel nyitott: azt kérdezte, hogy van-e olyan itt, aki még hezitál-e azon, hogy kire szavaz, mert neki akkor tart egy különfoglalkozást.

Fotó: Fekete Miklós

Ha viszont nincs – s senki sem jelezte, hogy hezitálna – akkor inkább lelkesítő beszédet tart. A jó ügyért küzdünk – mondta a DK elnöke, aki egy nyugatos Magyarország képét vázolta fel a közönségnek, ami, mármint a Nyugat, „Győrtől nincs is olyan messze”.

 

Gyurcsány szerint Magyarország nem azért a Nyugat része, mert egyik vagy másik politikus ezt eldönti, hanem mert ösztöneink, attitűdünk szerint oda tartozunk.

Fotó: Fekete Miklós

A volt miniszterelnök felhívta a figyelmet, hogy a kormányt nem arra választjuk, hogy beleszóljon a magánéletünkbe, hogy megmondja nekünk, hogyan legyünk férfiak és nők, bár ő egyébként szívesen megmutatja, de nem Orbán Viktornak.

A fórumon felbukkant a győri Fidesz ismert trollja, Szakács István is, aki azt kérdezte a DK-vezértől, hogy milyen érzés nácikkal egy listán indulni a választáson. Ezt a videót később TikTokra töltötte fel, bár a hangos háttérzene miatt alig hallani a párbeszédet:

Szakács István830 on TikTok

TikTok video from Szakács István830 (@szakacsistvan1982): "Rasszistákkal közös listán Gyurcsány!". Gustavo Santaolalla-Babel.

Szólj hozzá!

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.