Zajlanak az orosz-ukrán béketárgyalások, közelednek az álláspontok

Papp László Tamás 2022-03-16 07:54:40
A folyamatos veszteségek miatt az oroszok nehezen tudják megtartani az elfoglalt területeket.

 Ha nem is markánsan, de úgy tűnik, közeledik egymáshoz az orosz és az ukrán álláspont a háború lezárására törekvő béketárgyalásokon

– írja a Telex.

Zelenszkij ukrán elnök kedd napközben váratlanul derűlátóan nyilatkozott, és ismét belengette, hogy akár az ukrán NATO-tagságról is hajlandó lemondani a háború befejezése érdekében, Ihor Zsovkva, Ukrajna Elnöki Hivatalának irodavezető-helyettese pedig a Sky beszámolója szerint arról beszélt, hogy az oroszok is elkezdtek engedni a maguk követeléseiből.

Például nem követelik már az ukránoktól, hogy adják meg magukat, pedig az eddigi egyeztetéseken ez mindig központi szerepet játszott náluk. Szerinte igazi áttörést azzal lehetne elérni, ha Zelenszkij és Putyin találkoznának egymással.

Volodimir Zelenszkij szerdán is megtartotta szokásos facebookos éjszakai beszédét. Itt is elmondta, hogy a tárgyalások realisztikusabb mederbe tértek át, de még úgy látja, hogy időre van szükség, mire eljutnak egy olyan megállapodáshoz, ami Ukrajna érdekeit szolgálja

– említik.

Az orosz katonák elfoglaltak egy mariupoli kórházat, 500 embert túszul ejtettek – írja az ukrán Donyecki régiót – tehát nem a szakadár Donyecki Népköztársaságot – vezető Pavlo Kirilenko közleménye alapján a Sky News

– szól a Telex cikke.

A Pentagon magyar idő szerint kedden este is kiadta háborús helyzetjelentését, eszerint a frontokon nem volt tapasztalható nagy mozgás, az orosz csapatok egyetlen ostromlott városban sem mutattak nagy előrehaladást – igaz, az ukránok sem tudták enyhíteni a szorítást. Továbbá, semmilyen orosz biológiai- vagy vegyifegyverrel kapcsolatos aktivitást nem észleltek.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint közel 29 ezer ember hagyta el kedden Szumit és Mariupolt. Irina Verescsuk kedd esti videóbejelentésében elmondta azt is, hogy a legtöbben, 20 ezren Mariupolt hagyták el, további 8533 embert Szumiból és annak környékéről menekítettek ki, 320 pácienst és dolgozót pedig egy harkivi kórházból sikerült kimenteni.

Megérkezett éjjel a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnökök vonata Kijevbe. A politikusok Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkoztak.

A látogatást Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szervezte, és célja, hogy „megerősítse az egész Európai Unió egyértelmű támogatását Ukrajna szuverenitása és függetlensége iránt”, és egy „széles körű támogatási csomagot nyújtson Ukrajnának és az ukránoknak”.

Orbán Viktor, aki magyar kormányfőként egyben 2022 júliusáig a Visegrádi Csoport elnökségét is ellátja, sajtófőnöke szerint „tud a látogatásról, de most nem megy Kijevbe.”

– említi a Telex, azt is hozzátéve:   

Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter Kossuth Lajost idézve, ‘48-ra és ’56-ra emlékeztetve szólt be Szijjártónak a magyar kormány ukrán- és oroszpolitikája miatt. Korábban a budapesti ukrán nagykövet is videót adott ki, melyben ő is Kossuthot idézte.

Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa ellenszavazat nélkül elfogadott egy határozatot, amivel háborús bűnössé nyilvánítják Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

A Fehér Ház bejelentette, továbbra is ellenzi az ukrán légtér lezárását, és

vadászgépeket sem akar adni a légierőnek.

Pedig Zelenszkij elnök kedden a kanadai parlamentben is arról beszélt, hogy a nyugati országoknak le kellene zárnia az ukrán légteret. Az amerikaiak vadászgépeket sem akarnak küldeni Ukrajnának, a Pentagon álláspontja szerint az ukrán légierő azokkal sem lenne sokkal hatékonyabb az oroszhoz képest. A kockázatfelmérés szerint ugyanakkor az oroszok könnyen értelmezhetnék ezt komoly válaszlépést igénylő cselekményként.

A 444.hu idézi a brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése az oroszok jelenleg arra törekednek, hogy további csapatokat vezényeljen Ukrajnába, hogy megerősítse és pótolja az elesett vagy megsérült személyi állományát. E veszteségek következtében Oroszország valószínűleg nehezen tud támadó műveleteket végrehajtani a tartós ukrán ellenállással szemben.

A folyamatos emberveszteség miatt az oroszok nehezen tudják megtartani a már elfoglalt területeket is.

Oroszország jelenleg távolról csoportosít át katonákat, többek között a Keleti Katonai Körzetből, a Csendes-óceáni flottából és Örményországból. Emellett egyre inkább akarnak bevonni erősítést nem hagyományos forrásokból is, azaz magánhadseregek tagjait, szíreket és egyéb zsoldosokat.

Az oroszok feltehetően arra használnák ezeket a haderőket, hogy biztosítsák a már megszerzett területeket, míg a felszabaduló katonai erőt ismét támadásokba tudnák átcsoportosítani.

Szólj hozzá!

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.

Amit a fürkészek sem láttak jönni: letartóztattak két embert Győrben a több mint 15 milliárd forintos lélegeztetőgép-biznisz ügyében

Az egyik gyanúsított a külügyminisztériummal tartotta a kapcsolatot. A hatóságok szerint a koronavírus-járvány idején kötött üzletekből több százmillió forintos adócsalás származott.

5 hiba, amit érdemes elkerülni az első állás keresésekor

Az első állás keresésekor sokan még nem tudják pontosan, mire érdemes figyelni egy hirdetésben, vagy hogyan lehet kitűnni tapasztalat nélkül a jelentkezők közül.

Hosszabb nyitvatartással készülnek a győri temetők mindenszentekre és halottak napjára

November 5-ig este 8 óráig látogathatók a sírkertek, a Nádorvárosi köztemetőben pedig ingyenes elektromos kisautó segíti a közlekedést.

November 1-től bezárna a szombathelyi MMIK

Nincs pénz a fenntartásra, pedig most tapsoltak el 80 millió forintot, hogy megünnepeljék a létesítmény 45 éves fennállását.

Pintér Bence: a szolidaritási adó bünteti a gazdaságilag sikeres városokat

A győri polgármester szerint nem elég csökkenteni az önkormányzatoktól elvont összegeket, az egész finanszírozási rendszert át kell alakítani.