A félidőig jól tartotta magát, majd nagyon kikapott a Falco Spanyolországban

ugytudjuk.hu 2022-03-09 22:14:00
A Tenerife a harmadik negyedben húzott el.

A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között az L-csoportban még nyeretlenül álló, Benke Szilárdot nélkülöző Szombathely látogatott a Teneriféhez. Az odavágón a spanyolok 79-73-ra nyertek.

Egy remek Keller-Golomán összjátékkal indult az összecsapás, kisvártatva Shermadini egyenlített a festékből (2-2). A két zsákoláson kívül nehézkesen találtak a gyűrűbe a felek a meccs elején, végül a holtpontról Wiltjer mozdította el a feleket, igaz, ő is közvetlen közelről szerzett kosarat (4-2). Somogyi szépen játszotta magát üresre, ráadásul Shermadini büntetőire is ő tudott válaszolni (6-6). A hazai triplák rendre lejöttek, büntetett a Falco, Váradi ziccerével átvették a vezetést a sárga-feketék (6-8). Golomán védekezett nagyot, de a visszatámadásból nem sikerült kosarat szerezni és Keller is beütötte a harmadik faultját - írja tudósításában a BB1.hu, kosaras szakportál. Beesett az első spanyol hármas, majd a második is, a kettő között pedig csak egy Golomán támadólepattanó érkezett vendég oldalról (12-10). Továbbra is abszolút partner volt a Falco, látványos védekezésekkel és szép támadásokkal folyamatosan egyenlíteni tudtak a vasiak a negyed végéig, főként Barac volt ponterős az utolsó percekben, Perl gyorsindításával pedig előnybe is kerültek. 18-20.

Fotó: championsleague.basketbal

Shermadini kosaraival startolt a második felvonás, a gyorsan fordított így a Tenerife, Váradi két büntetővel egalizált, majd egy gólpasszt is kiosztott Perlnek (22-24). Remek ritmusba kerültek a szombathelyiek, Somogyi is kosarat szerzett, meglépett néggyel a Falco, de azonnal jött két hazai tripla (28-26). Hiába Váradi középtávolija, újabb spanyol távoli került a gyűrűbe, időt kért Milos Konakov (31-28). Egy kicsit meglépett a Tenerife és sikerült is őriznie az előnyét a hazai csapatnak (35-30). Egy Golomán-zsákolással és egy Barac-duplával sikerült feljönni egy pontra, ám azonnal jött egy Wiltjer tripla (38-34). Újfent nagyot védekeztek a vendégek, Golomán pedig egy szép ziccerrel jelentkezett (38-36). Az utolsó percben Guerra kettese bement, de a csattanót Verasztó tartogatta, aki az utolsó másodpercben elsüllyesztett egy nagy hármast. 40-39.

Fotó: championsleague.basketbal

Wiltjer és Váradi kosarai voltak az első jelenetek a fordulás után, majd két gyors triplával meglépett a Tenerife (48-41). Egy vendég időkérés után Perl szépített, de közelebb egyelőre nem sikerült jönni, Golomán egészen közelről hibázott (48-43). Milos Konakov kapott egy technikai hibát reklamálásért, Wiltjer büntetője be is ment, majd a magasember egy hármast is a helyére küldött (52-43). Clark, aztán Huertas szerzett kosarat, egyelőre nem tudott feljebb zárkózni a Szombathely, de jókor jött Keller zsákolása (54-47). Wiltjer elképesztő dobóformába került, ezzel pedig meglett a közte tíz, ráadásul Salin távolija is célt ért (60-47). Hosszú idő után dobott pontot a Falco, ráadásul Clark a triplavonalon túlról tudott eredményes lenni, de hiába szereztek labdát a szombathelyiek, Somogyi azonnal eladta a játékszert, Fitipaldo büntetett (63-50). Nem sikerült kilábalni a gödörből, a negyed végére tovább nyílt az olló a felek között. 66-52.

Fotó: championsleague.basketbal

Váradi szerzett labdát a záró játékrész elején, Clark zsákolással fejezte be az akciót, viszont újabb üres triplát dobhatott a Tenerife (69-54). Guerra közelijével már tizenhét volt közte, kezdett egyre jobban szétesni a Szombathely, az idő pedig egyre csak fogyott (73-56). Barac egy kemény faultot követően szerencsétlenül fogott talajt, de oda tudott állni a büntetővonalra, be is ment mindkettő (73-58). Innen viszont már nem volt visszaút, hiába küzdött nagyot a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapata, a fordulás után a Lenovo Tenerife bedarálta a vendégeket és megérdemelt sikert aratott. 87-62.

Lenovo Tenerife – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 87-62 (18-20, 22-19, 26-13, 21-10)

Tenerife: Fitipaldo 8/6, Salin 9/9, Doornekamp 9/9, Wiltjer 23/18, Shermadini 8. Cserék: Huertas 8, Guerra 10, Rodgriguez -, Sastre 3/3, Smith 2, Sulejmanovic 7/3, Ivankovics -.

Falco: Váradi 8, Somogyi 6, Clark 9/3, Golomán 8, Keller 4. Cserék: Verasztó 3/3, Perl 6, Hawkins 2, Barac 16.

Szólj hozzá!

Nem áll le a vizsgálat: több győri útszakaszon is azbeszttel szennyezett kőzúzalék jelenléte valószínűsíthető

Az Útkezelő szerint az ép aszfaltburkolatok jelenleg nem jelentenek kiporzási kockázatot, Győr ugyanakkor szigorúbb országos szabályozást kezdeményez az ügyben.

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is bekapcsolódtak a szúnyogmonitorozásba

A program segítségével pontosabb képet kaphatnak a környéken élő szúnyogfajokról, ami a hatékonyabb és környezetkímélőbb védekezést is segítheti.

Csinger Márk távozik Győrből, a holland élvonalban folytatja pályafutását

A 23 éves válogatott középhátvéd négy évre írt alá az FC Groningenhez, miután az ETO-val tavasszal magyar bajnoki címet szerzett.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz kerülnek az MCC ingatlanjai

Egy külön portfóliókezelő társaság dönt majd a székházakról. Akár el is adhatják őket.

Jól vizsgázott az új rendszer: már 85 győri belvárosi üzlettől viszi el a csomagolóanyagot a GYHG

Egy hónap alatt több mint egy tonna műanyag-, papír- és fémhulladéktól tehermentesítette a belvárost az új szolgáltatás.

Hamarosan bor, zene és nyár végi hangulat költözik a Dunakapu térre – nyakunkon a Győri Bornapok

Augusztus 27. és 29. között 15 borvidék 45 pincészete, borlovagrendi felvonulások és három estén át koncertek várják a közönséget Győr belvárosában.

FONTOS: három napra lezárják a Zöld utcát Győrben - újabb fontos szakaszához érkezik a Fehérvári úti csomópont fejlesztése

Augusztus 26. és 28. között építik be az aszfalt kopórétegét, a 81-es főúton csak egyenesen lehet majd haladni, két napon pedig a buszokat is elterelik.

Szombathelyen járt csütörtök délután Lázár János

A Fidesz helyi irodájában tartott eligazítást.

Elapadtak Bozsokon az ivóvíz források

Lajtoskocsival kezdenek el vizet szállítani.

Tegye fel a kezét aki meglepődött: jogsértő volt, hogy Rogánék politikai propagandára használták a vakcina-regisztráció e-mail címeit

Az oltással kapcsolatos információk mellett, az Orbán-kormány éveken át politikai üzenetekkel is bombázta őket.

Az Orbán-rendszer családbarát politikája: Magyarország az uniós sereghajtók között, már Bulgáriában is magasabb a nettó átlagjövedelem

A kétkeresős, kétgyermekes magyar családok jövedelme is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, miközben az elmúlt tíz évben szinte teljesen eltűnt a magyar előny Romániával és Bulgáriával szemben.

Cseh védelmi ipari óriás száll be a győri Rábába, a 4iG eladhhatja a vállalat több mint egyharmadát – ezzel új lendületet kaphat a Gidrán-gyártás is

A CSG Defence közvetve csaknem 37 százalékos részesedést szerez a győri járműipari vállalatban, amely a tervek szerint a Tatra katonai járművek és a Gidránok gyártásába is bekapcsolódhat.

Elindulhat a győri elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésének előkészítése

Kormányhatározat született a régóta tervezett beruházásról, amely új lehetőséget teremthet Győr és a környező települések közösségi közlekedésében.

Vitézy Dávid: augusztus végén indul a kőszegi intermodális csomópont kivitelezése

3 év után végre funkciót kaphat a sehova sem vezető híd.

Államalapítás: koszorúzás, népi játszóház és családi programok várják a győrieket augusztus 20-án

A Szent István-napi ünnepség a Bécsi kapu téren kezdődik, majd a Radó-szigeten kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal folytatódik a program.

Méltatlan kabaré: az a Fidesz–KDNP nem tekinti legitim államfőnek Baka Andrást, amelyik plágiumbotrányban elveszítette anno Schmitt Pált, majd a kegyelmi ügyben Novák Katalint 

A volt kormánypártok most 1956 méltó örökségéről beszélnek, de idézzük csak fel, hogy mit mondott két éve a témában a tévedhetetlen(?) Orbán Balázs.