Anya szerepre készül az ETO FC Győr válogatott kapusa, Szőcs Réka

ugytudjuk.hu 2022-03-08 14:30:08
Szőcs Réka nyárra várja gyermekét.

A közelgő bajnoki folytatást biztosan a 99-szeres magyar válogatott kapusa, Szőcs Réka nélkül kezdi majd meg az ETO FC Győr NB I-es női labdarúgócsapata. A játékos 32 évesen, nyártól, anya szerepre készül - olvasható a győriek honlapján.

- Szőcs Réka januárban egy térdműtéten esett át, így rehabilitációs foglalkozásokon vett részt, és számításaink szerint, március végén térhetett volna vissza pályára, a kapuba – mondta Horváth Cs. Attila, az ETO FC női szakágvezetője a klubhonlapnak. - Néhány napja azonban közölte velem, hogy állapotos, és nyáron szülni fog. Természetesen megértjük, hogy a közel jövőben így nem számíthatunk rá, sem a felnőtt csapatban, kapusként, sem pedig az utánpótlásban, kapusedzőként. Őszintén szólva, erre nem voltunk, nem lehettünk felkészülve, de bármennyire is fontos a sportban az eredmény,

természetesen egy kisgyermek születésével nem vetekedhet, így gratuláltam Rékának, és biztosítottam arról, hogy idővel majd várjuk vissza! Rékának a babaváráshoz jó egészséget és sok örömöt kívánunk!

- A hírt másnap közöltem az edzői stábbal és a játékosokkal, akiknek elmondtam azt is, nagy erőkkel már azon dolgozunk, hogy lehetőség szerint mielőbb, egy nemzetközi szintű kapussal tudjuk pótolni az anya szerepre készülő játékosunkat. Bízom benne, hogy ezzel kapcsolatban, hamarosan, egy kedvező bejelentést tudunk majd tenni - tette hozzá Horváth Cs. Attila.

Címlapfotó: eto.hu

Szólj hozzá!

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Teljes konszenzus: a rendkívüli közgyűlés elfogadta Győr új rendezési tervének előkészítését

Ez hosszú távon a lakó- és ipari területektől a közlekedésen át a zöldfelületekig a város fejlődésének alapvető szabályait határozza majd meg.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.

Rendkívüli közgyűlés Győrben: elakadt az iskolai közétkeztetés közbeszerzése – fontos döntéseket kell meghozni a képviselőknek

Az óvodai étkeztetésről már ma dönthet a testület, az iskolák esetében azonban a jogorvoslati eljárások miatt akár hónapokat is csúszhat a szerződéskötés.

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.