Lehetetlen időpontra hívta össze Kövér László az Országgyűlést Ukrajna miatt

Fehér Buda 2022-03-06 16:30:16
A házelnök már eddig is többször tanúbizonyságát tette nagyvonalúságának az ellenzékkel szemben. Itt az újabb példa.

Csütörtök este nyolc órára hívta össze Kövér László az Országgyűlés ülését ellenzéki kezdeményezésre – derül ki a parlament honlapjára feltöltött napirendből és meghívóból. A rendkívüli ülést az ellenzéki pártok közösen kezdeményezték azért, hogy az ukrán háborúról tárgyaljanak, írja az Azonnali.

Az ellenzék azt szeretné, ha elfogadnának egy határozati javaslatot is.

Ebben többek között megállapítanék, hogy „az Országgyűlés megdöbbenéssel értesült arról, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban elrendelte katonai művelet végrehajtását Ukrajnában. (…) A fentiekre tekintettel:

  • Az Országgyűlés felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy határolódjon el az orosz katonai beavatkozástól, illetve azonnal és határozottan ítélje el az orosz agressziót.
  • Az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy fejezze ki szolidaritását Ukrajnával, az ukrán néppel, mondja ki világosan, hogy Ukrajna határai sérthetetlenek.
  • Az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy maradéktalanul hajtsa végre a NATO és az Európai Unió Magyarország részvételével meghozott döntéseit a putyini Oroszország katonai agressziójával kapcsolatban.
  • Az Országgyűlés követeli a Paks2 beruházás engedélyezési eljárásának azonnali felfüggesztését, illetve az orosz érdekeket kiszolgáló Nemzetközi Beruházási Bank azonnali kiutasítását Magyarországról.
  • Az Országgyűlés felszólítja a kormányt, hogy fogadja be az esetlegesen határaira érkező kárpátaljai magyarokat és minden más ukrajnai menekültet. Érkezésükre, ellátásukra haladéktalanul fel kell készülni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.