Elismerte a csepregi polgármester, hogy összeférhetetlenséget követett el

Farkas Bazsi 2022-03-06 07:43:00
Erről köteles lett volna tájékoztatni a képviselő testületet, de ezt nem tette meg. Felajánlásunkat pedig nem fogadta el, hogy élő adásban mondhassa el álláspontját az esetről.

Nem szerepeltette a vagyonnyilatkozatában a Vasivíztől kapott felügyelőbizottsági juttatást Horváth Zoltán (független) polgármester - ezzel a témával a héten foglalkoztunk.

Röviden az történt, hogy 2021 május 1-től összeférhetetlenné vált, hogy települési polgármesterek, alpolgármesterek juttatást vegyenek fel felügyelőbizottsági tagságukért. Horváth ezt azonban mégis megtette, így megvalósította az összeférhetetlenséget. A FEB-től származó jövedelméről 2022 január 31-én visszamenőlegesen mondott le.

2022 január 31-én keletkezett - vagyis a lemondással egy napon megírt - vagyonnyilatkozatában nem szerepeltette azt a bevételt, amit 2021 egész évben felvett a vállalattól.

Az már külön pikantéria, hogy Horváth szerint a vagyonnyilatkozatnak az aznapi állapotokat kell tükröznie. A dokumentum pedig pont ugyanaznap keletkezett, amikor lemondott a tiszteletdíjáról, így azt logikája szerint nem kellett beírni a dokumentumba.

Valószínű egy hasonló indoklással leadott adóbevallás esetén a NAV eléggé ferde szemmel nézne az adózóra. Az adott év májusában leadott nyilatkozat ugyanis mindig az előző év adatait tartalmazza, nem pedig az éppen adott napon fenálló állapotokat.

Egyébként a polgármester akár külön megjegyzéssel is szerepeltethette volna a 2021-ben felvett vasivízes jövedelmét, de nem tette.

Horváth most egy Facebook-posztban magyarázta tovább az esetet.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

Vagyis:

  • Elismerte, hogy összeférhetetlen volt a polgármesteri poszt és a FEB jövedelem. (Erről a képviselő testületet nem tájékoztatta.)
  • Szerinte a gyorsan változó jogszabályokat lehetetlen lekövetni.
  • A továbbra is kitart amellett, hogy a napi állapotot kell tartalmaznia a vagyonnyilatkozatnak.

A polgármesternek felajánlottuk, hogy élő adásban mondhatja el álláspontját, ahol szándékunk szerint időkeret nélkül állhatott volna az Ugytudjuk.hu nyilvánossága elé. Ő ezzel nem kívánt élni. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.