Nem jöhetnek át Magyarországon az ukránokat megsegítő fegyverszállítmányok

Nagy Donát 2022-02-28 17:12:00
A Fidesz megszavazta, hogy az EU fegyvereket vásároljon az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnának, most viszont nem engedi át ezeket a szállítmányokat.

Magyarország hozzájárult, hogy az Európai Unió fegyvereket szállíthasson Ukrajnába, de a kormány ebben kétoldalú alapon nem vesz részt, és nem engedélyezi halált okozó fegyverek átszállítását hazánk területén - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pristinában, írja az MTI.

A tárcavezető a koszovói kollégájával, Donika Gervalla-Schwarzcal közös sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kormány vasárnap hozzájárult az úgynevezett Európai Békekeret (EPF) aktiválásához, amelynek nyomán az EU fegyvereket szállíthat Ukrajnába, azonban világossá tette, hogy Magyarország nemzeti, kétoldalú alapon nem fog így tenni.

Ma pedig egy újabb döntést hoztunk, amelynek értelmében nem engedélyezzük a halált okozó fegyverek átszállítását Magyarország területén, tekintettel arra, hogy ezek a szállítmányok könnyen válhatnak célpontjává katonai támadásoknak

– közölte, fontosnak nevezve, hogy hazánk ne keveredjen bele a szomszédban zajló háborúba.

Ezt a döntésünket Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar közösség biztonsága indokolja

 – jelentette ki.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy eközben Magyarország történetének egyik legnagyobb humanitárius segélyakcióját készítik elő, amelynek keretében 600 millió forint értékben küldenek segélyt Kárpátaljára, többek között vizet, élelmiszereket, babaápolási és higiéniai termékeket. Szavai szerint erre a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében van szükség.

A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt

 – hangsúlyozta.

A miniszter végezetül büszkeségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a világ bizonyos pontjain, például Koszovóban magyar katonák is részt vesznek a béke biztosításában. Rámutatott, hogy a NATO koszovói missziójának (KFOR) tavaly november óta magyar a parancsnoka, s jelenleg a 490 fős magyar kontingens számít a harmadik legnagyobbnak a műveletben.

Mint mondta, a mostani helyzetben még az eddigieknél is fontosabb a stabilitás fenntartása a régióban.

Magyarország kész mindent megtenni a béke biztosítása érdekében a szomszédságunkban, ide értve a Nyugat-Balkánt is

– fogalmazott.

Címlapképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.