Győrbe költözött az úszó Szilágyi Liliána, új életet akar kezdeni

ugytudjuk.hu 2022-02-28 10:27:00
A sportoló még tavaly állt ki a nyilvánosság elé apja szexuális bántalmazásai miatt.

Elsőként az Elviszlek magammal c. sorozatban beszélt arról a sportoló Szilágyi Liliána, hogy édesapja szexuálisan és fizikálisan is bántalmazta, majd később az ATV Egyenes beszéd című műsorában is beszámolt a történtekről – írtunk róla tavaly december végén.

Az úszó Szilágyi Liliána azt állítja, hogy édesapja szexuálisan bántalmazta

Elsőként a WMN Elviszlek magammal sorozatának friss epizódjában beszélt arról a sportoló Szilágyi Liliána, hogy édesapja szexuálisan és fizikálisan is bántalmazta. Majd az ATV Egyenes beszéd című műsorában is beszélt erről. A tévében arról is beszélt, hogy több nyomozás is folyamatban van a feljelentései következtében. Az úszó Facebookon posztolta történetét: Bántalmazott vagyok.

Az úszó azt mondta, a hosszú éveken át tartó és édesanyját is érintő terror válóperrel végződött, az eljárás során a bíróság meg is jegyezte, kétséges, hogy az apa alkalmas-e a gyereknevelésre. Szilágyi Gerdát, Liliána húgát a bíróság el is vette tőle Szilágyi Zoltántól, ám ő közben nagykorú lett, és a közelmúltban több nyilatkozatában az édesapját védte.

Liliána az utóbbi két hónapban nem szerepelt a médiában, most azonban Facebook-posztban közölte, hogy új életet kezd Győrben.

Log in or sign up to view

See posts, photos and more on Facebook.

A decemberi megszólalásaimat követő csendes, kommunikáció nélküli hetek mögött tudatosság húzódott. Egyrészről nem szerettem volna a nagy nyilvánosság előtt üzengetésekbe kezdeni olyan dolgokról, melyek nem oda tartoznak, másrészről nekem is fel kellett dolgoznom életem egyik legnehezebb döntését és annak hozadékait lelkileg

– írja a közösségi oldalán. A bejegyzés szerint Liliána szeretné az elmúlt hetekben elkezdett dolgait folytatni, tanulni, tájékozódni, képezni magát, hogy a megfelelő ismereteket elsajátítva tudjon segíteni majd másoknak is, akik hasonló nehézségeken mentek keresztül.

Hogy ne csak önmagamat tudjam képviselni, hanem esetleg azokat is, akiknek egyelőre még nincs hangja

– fogalmazott a sportoló, aki szerint ez egy hatalmas felelősség is egyben.  A posztban azt írja, hogy az elmúlt időszak a sportról szólt, elkezdte újra az úszást és Győrbe költözött.

Vannak céljaim a medencében is, erről, a terveimről, a gyógyulásom átélt tapasztalatairól és sok minden másról is igyekszem megosztani majd információkat veletek és bízom abban, hogy ez megfelelő motivációt, netán támaszt is tud majd nyújtani nektek.

– zárja írását.

Címlapképünk: Szilágyi Liliána Facebook-oldala

Szólj hozzá!

Nem ment át a közgyűlésen a Móricz Zsigmond rakpartra tervezett monstrum épület terve

A győri látképet romboló társasház egyöntetű elutasítást kapott. 

Lannert Judit vezeti az oktatást – újabb minisztert nevezett meg Magyar Péter

A TISZA Párt elnöke szerint a gyermek- és oktatásügy élére egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember kerül.

A közgyűlés elfogadta a Győr+ és az önkormányzat vagyonkezelői szezrződésének módosítását

Változnak a plakát kihelyezési szabályok, és hamarosan kiderülhet az is, hogy pontosan mekkora bajban van a médiacég. 

Komoly összegben fogadnánk, hogy elhoztuk az összes győri programot a hétvégére

Autós nyílt nap, anyák napi készülődés, hangfürdő, egy csomó koncert és még rengeteg minden más. 

Kósa Roland: “Én azt gondolom hogy önök az igazuk bizonyítása érdekében megtévesztették a győrieket!”

Az alpolgármester szerint a Győr-Szol Zrt. trükközött az adatokkal az ominózus "Nokiás-dobozos" közgyűlésen. 

Vitézy Dávid és Kátai-Németh Vilmos is miniszter lett a TISZA-kormányban

A közlekedési és a szociális tárca vezetőit jelentette be Magyar Péter - délután az oktatásügy miniszterének személyére is fény derül. 

Nem oszlatta fel magát, tovább dolgozik a győri közgyűlés

Fekete Dávid a frakciójával szemben szavazott, Szeles Szabolcs inkább tartózkodott. 

A Győr+ nem tájékoztatta a tulajdonos Győr-Szol Zrt-t, hogy ma már nem jelenik meg az ingyenes újság

Sárkány Pétert kérdeztük a kialakult helyzetről. Tóth Rebeka vezérigazgatót is kerestük, de őt sem mi, sem a Győr-Szol nem érte utol. 

Hatékony védelem az automatizált biztonsági rendszerek segítségével

A modern internetes világban, ahol a fenyegetések száma és összetettsége folyamatosan növekszik, a vállalatok számára létfontosságú a megfelelő kiberbiztonsági stratégiák alkalmazása.

Hogyan óvhatjuk meg a szemkörnyéki bőrt?

A szem körüli bőr rendkívül vékony, épp ezért különösen érzékeny a külső hatásokra.

Az ügyészségi nyomozás még véget sem ért, de a Vas Népe már megírta, hogy nem igaz, hogy valakit munka nélkül fizettek a Sárvári Gyógyfürdőben

A megyei napilap korábban egy sort sem írt arról a mutyiról, ami az országos média figyelmét is felkeltette.

A hőfok szerepe a hidraulika rendszerek hatékonyságában

Gondolta volna, hogy mennyire fontos szerepet játszik a hőszabályozás a hidraulikus rendszerek működésében? Az ilyen rendszerek, különösen teherautókban és munkagépekben, jelentős mennyiségű hőt termelnek működés közben.

Két győri fa kapott faértéktáblát a Föld napján

Egy 150 éves platán és egy különleges tölgy lett a városi zöldfelületek jelképe.

Időközi választás jön Sárváron

Augusztus végére tűzik ki a szavazás időpontját.

Rezidensi-kutatói programot indít a Semmelwis Egyetem és a szombathelyi oktatókórház

A kezdeményezés egy több mint harminc egészségügyi intézményt és szervezetet magába foglaló stratégiai együttműködés része.

A modern kertgondozás forradalma: akkumulátoros kerti gépek a jövőben

A kertápolás területén az utóbbi években jelentős átalakulások történtek, melyek új távlatokat nyitottak a zöld területek szerelmesei előtt.

Szórólapokkal agitált V.Németh Zsolt mellett a kampányban Győrvár polgármestere

Kaczor Zsolt szerint nem mint polgármester, hanem mint magánember kérte a falu lakóit, hogy a fideszes jelöltre szavazzanak. A szórólapokat közmunkások hordták ki, munkaidőn kívül.

Laczkovits-Takács Tímea lett a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetője

Egy friss közlemény szerint Fekete Dávid már előzetesen is csupán az országgyűlési választásokig vállalta a frakcióvezetést