Büntetőfeljelentés és eltiltás is várhat Szilágyi Liliána apjára

Székely Zoárd 2022-01-06 10:52:00
Fokozódik a helyzet a családon belüli erőszakkal vádolt Szilágyi Zoltán körül.

„Létrejött az öttagú vizsgálóbizottság, a részletekről nem, de a vizsgálat eredményéről széles körű tájékoztatást adunk majd"

– mondta a Blikknek dr. Papp Gábor ügyvéd, a Magyar Úszó Szövetség által indított vizsgálóbizottság vezetője.

Külön bizottság fogja vizsgálni Szilágyi Liliána bántalmazásos ügyét az úszószövetségnél

Ők elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatottak vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem. A Magyar Úszó Szövetség elnöksége elfogadta az elnök, dr. Wladár Sándor indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálása kapcsán, így azzal nem a fegyelmi bizottság, hanem külön vizsgálóbizottság foglalkozik.

Szilágyi Liliána, Eb-ezüstérmes úszó egy hete árulta el a nagyvilágnak, hogyan szenvedett az édesanyjával együtt az apja, Szilágyi Zoltán bántalmazásaitól. A hosszú éveken át tartó terror válóperrel végződött, az eljárás során a bíróság megjegyezte, kétséges, hogy az apa alkalmas-e a gyereknevelésre. Az egykori olimpikon, úszószakosztály-vezető és jogász Szilágyi Zoltán a bírósági ítélet ellenére huszonegy hónapon át húzta-halasztotta kisebbik lánya felügyeletének átadását az édesanyának.

Elvette a bíróság Szilágyi Liliána húgát az apjától, csak időközben nagykorú lett

Egy 2020-as jogerős bírósági döntés szerint Szilágyi Zoltán durva, agresszív viselkedése miatt romlott meg a házassága, érzelmileg zsarolta, megfélemlítette a feleségét, később ellehetetlenítette a nő kapcsolattartását kisebbik lányukkal, Szilágyi Gerdával.

Mivel komoly kockázattal jár, hogy az apa jelenleg a Stamina TK úszóinál szakosztályelnök, illetve edzősködik, a lap információi szerint a MÚSZ az ügynek ezt a szálát is mérlegeli,

így Szilágyi Zoltán feljelentésre és eltiltásra számíthat, akit száműzhetnek a versenyekről és az uszodákból.

Szilágyi Zoltán egyelőre nem kommentálta a fejleményeket az ügyben.

 

Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.