Orbán Viktort éltette, majd jött a náci karlendítés az Európai Parlamentben

Nagy Donát 2022-02-17 10:42:00
Egy bolgár politikus kimaxolta a szélsőjobb felé érzett imádatát.

A bolgár nacionalista párt, a Belső-macedóniai Forradalmi Szervezet európai parlamenti képviselője, Angel Dzsambazki szerdán szenvedélyesen védelmezte Magyarországot és Lengyelországot az Európai Parlamentben, amit egy náci karlendítéssel zárt a videó alapján – írja a 444 a Politico cikke alapján.

Az EP-ben nemrég vitát tartottak a jogállamiságról azt követően, hogy az EU Bírósága úgy döntött, alkalmazható a mechanizmus a két ország esetében, azaz el lehet vonni támogatási pénzeket a lengyel és a magyar kormánytól, ha azokat nem a célnak megfelelően adják tovább. Erről mi is írtunk.

Orbán vesztett: elvehetik az EU-s támogatások szétosztásának jogát tőle, ha a pénzt másra költi, mint amire adták

Tavaly január elseje óta szankcionálta az Európai Unió Magyarországot és Lengyelországot, mivel a két ország felrúgta a jogállamiság szabályait (vagyis a helyi hatóságok nem léptek fel a korrupció ellen és politikai befolyás alatt működik az igazságszolgáltatás), így pénz megvonással büntettek. Mind a két említett ország az Európai Unió Bíróságához fordult jogorvoslatért.

Ezen a vitán Dzsambazki azzal vádolta az EU-t, hogy „meg akarják szégyeníteni” Magyarországot és Lengyelországot, majd azt mondta: „Éljen soká Orbán, a Fidesz, Kaczynski, Bulgária és a nemzetállamunk. Éljen soká Európa, a nemzetek Európája.” Ezután, a lépcsőn felfelé sétálva tette azt a mozdulatot, amit az EP-ben egyértelműen náci karlendítésként értelmeztek.


Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője azt mondta, a náci karlendítés szemben áll mindennel, amit az Európai Parlament képvisel. Dzsambazki ugyanakkor tagadja a vádakat. Képviselőtársaihoz címzett emailjében azt írta, hogy az egész csak „egy kis félreértés”, egyben rágalmazással vádolta meg kritikusait.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt mondta, „Számomra elfogadhatatlan a fasiszta tisztelgés az EP-ben, itt és máshol is – mondta. – Mi itt épp ennek az ellenkezőjéért állunk ki. Ez itt a demokrácia háza. Ez a mozdulat történelmünk legsötétebb időszakának a része. Elfogadhatatlan.”

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.