A felső parkoló, a lépcsők és a tér is hamarosan megújul a szombathelyi Emlékműnél

Nagy Donát 2022-02-10 09:58:00
Magának a gigaszobornak is megpróbálnak valamilyen funkciót adni.

Másfél hete írtunk róla, hogy a Tóvendéglő új tulajdonosa újítja fel a Szombathelyen már ikonikusnak számító Felszabadulási Emlékművet. A kivitelező akkor azt mondta, a ráncbaszedés az emlékmű környezetét is érinti, és a terület szabadidős, sporttevékenység célú marad.

A Tóvendéglő új tulajdonosa újítja fel a szombathelyi emlékművet

közölte a Metál Hungária Holding Zrt. két vezetője, Köncz Miklós gazdasági és Kása Zsolt műszaki igazgató a nyugat.hu-val. Fotó: Farkas Bazsi Elmondásuk szerint a felújítás az emlékmű környezetét is érinti, a terület szabadidős, és sporttevékenység célú marad. A további részletekről az önkormányzattal zajló egyeztetések után tudnak beszámolni, de ígéretük szerint igényes, környezettudatos, a 21.

Kérdésünkre Köncz Miklós, a Metal Hungária Holding Zrt. gazdasági igazgatója most azt írta, hogy jelenleg az egyeztetések folynak a Szombathelyi Önkormányzat és a cég között a Felszabadulási Emlékmű rehabilitációja kapcsán, amelyről reményeik szerint hamarosan megállapodás is születhet.

A felújítás tervei között szerepel az emlékmű környezetének rendbe tétele, beleértve a parkoló, a sétányok, az emlékmű körüli tér, a lépcsők, a padok és hulladékgyűjtők felújítását és/vagy cseréjét is. Emellett egyeztetések folynak magának az emlékműnek adható funkciókról is. A végső koncepció természetesen a rendelkezésre álló források nagyságának a függvénye, így jelenleg – értelemszerűen – látványtervek még nem állnak rendelkezésre

– írta Köncz lapunknak.

Rozsdafoltok - Felszabadulás Emlékmű

A helyiek számára csak simán Emlékműként emlegetett beton építmény 1968-69 között épült, majd 1970. április 4-én, a felszabadulás 25. évfordulóján avatták fe...

A Metál Hungária Holding Zrt. még 2020 nyarán vásárolta meg a közeli Tóvendéglő épületét, a vendéglő akkor decemberben be is zárta kapuit. Nem sokkal azután kiderült, az új tulajdonos irodaházzá alakítja az épületet, amelyben rendezvényterem funkciót is kialakítanak.

Szólj hozzá!

Takács Tibor lehet Vas megye új rendőr főkapitánya

Július közepén tartanak állománygyűlést, itt jelenthetik be az új főkapitányt.

Harminc év után újul meg a győri buszpályaudvar környékének egyik legrosszabb útszakasza

Július 6-án kezdődik a Zrínyi utca és a Hunyadi utca felújítása, a munkálatok idején forgalomkorlátozásokra is számítani kell.

Republikon: közel háromszoros a TISZA Párt előnye a Fidesz előtt

A június végi felmérés szerint tovább nőtt a különbség a két legnagyobb politikai erő között, miközben a kisebb pártok támogatottsága érdemben nem változott.

A víz jövőjéről tanácskoztak Győrben - jubileumi konferencia a fenntartható megoldásokért

Ötödik alkalommal rendezték meg, a „Víz, amit akarunk” konferenciát, ahol a klímaváltozás és a biztonságos vízgazdálkodás állt a középpontban.

Kedvezőbb megoldást kínál a GYHG az építési törmelék leadására Győrben

Országosan fizetőssé válik a hulladékudvari leadás, városunkban azonban továbbra is elérhető egy jóval olcsóbb lehetőség.

Tárlatvezetések és különleges kiállítások várják a látogatókat a győri Rómer Múzeumban, a kánikulában és utána is

A hétvégén is érdemes betérni az Esterházy-palotába, ahol az első kínai császár legendás agyagkatonái mellett több időszaki tárlat is várja az érdeklődőket.

A gyűlöletnek nincs helye a közéletben – a Védvonal lépett a Kovács Ákost gyalázó kommentek miatt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint elfogadhatatlanok azok a hozzászólások, amelyek az énekes súlyos betegségéről szóló hír alatt jelentek meg.

Átadták a 2026-os Szent László-érmeket Győr díszközgyűlésén

Négy, a város kulturális, sport- és közéleti életében kiemelkedő munkát végző személyiség vehette át az elismerést a Szent László Napok alkalmából.

Elhunyt Völler László, ismert szombathelyi vendéglátós

Jövő héten csütörtökön tartanak emlékező misét. 

Öntsünk tiszta vizet az azbesztes pohárba: szennyezett szerpentinitet találtak több győri útszakaszon, de a polgármester szerint nincs közvetlen egészségügyi veszély

A murvás utak tiszták, de több, 2020 előtt épült aszfaltos úton azonosították az osztrák eredetű kőzúzalékot, amely hosszú távon milliárdos beavatkozást tehet szükségessé.

Ha valami még hiányzott a nyárból: országjárásra indulnak Orbán digitális harcosai 

Miközben a Fidesz történeténelmi választási vereségét próbálja feldolgozni, a kampány csodafegyverének szánt Digitális Polgári Körök most épp közösségszervezésbe kezdenek.

Százezer forinttal tolja meg több százezer gyermek tanévkezdését a TISZA-kormány - éles váltás jon az iskolakezdési támogatásokban

A Fidesz-kormány éveken át az előrehozott családi pótlékot nevezte segítségnek, miközben a határon túli magyar családok ennél nagyságrendekkel nagyobb támogatást kaptak.