Panaszkodnál? Panaszirodát hoznak létre Győrben

Farkas Bazsi 2022-01-20 08:38:00
Erről Dézsi Csaba András beszélt a rádióban, ahogy arról is, hogy a gáz- és a villanyár emelkedése csupán tőzsdei manipuláció.

Sikerült megegyezni a gázszolgáltatóval, az MVM-mel, így sokkal-sokkal alacsonyabb áron jutnak majd gázhoz a győri intézmények, mint az az előrejelzések szerint történt volna - jelentett be a ma reggeli rádióinterjújában Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) Győr polgármestere. A város első embere hozzátette, hogy szerinte tőzsdei manipuláció zajlik, mind a gázáremelés, mind pedig a villanyáremelés tekintetében.

Gáz az van. Az oroszok még sosem sosem szállítottak annyi gázt, mint most. Ez is mutatja, hogy nagyon csúnya és rossz emberek manipulálják az energia árát - fogalmazott.

A polgármester arra is kitért, hogy szűk esztendő következik, így egy szoros gazdálkodásra állnak át. Az intézmények nagyjából ugyanannyi pénzből tudnak majd gazdálkodni, mint tavaly. 

Többet senki nem fog kapni

– összegzett Dézsi.

A polgármester beszélt a GYHG-ről is. Mint mondta a céget kiemelték abból a katyvaszból, amiben a Győr-Szolban volt, így átláthatóbb lett a működése és a győri köztisztaság is javult.

Panaszirodát nyit az önkormányzat 

– jelentette be Dézsi. Egy 3 főből álló iroda fogja fogadni a győriek panaszait, akik aztán forródróton értesítik majd a szakembereket.

A politikus beszélt balesetéről is, egy bepunnyadt virágot dobott ki és a vázát szerette volna kimosni, ami eltört és elvágta a középső ujját. 

A bekötött ujjas fotója aztán hamar mém lett, ám akinek humorérzéke nincsen azt megette a fene - mondta Dézsi.

A polgármester beszélt még a koronavírus elleni oltás fontosságáról, a fake news kapcsán felmerült közelgő választások kapcsán pedig elmondta, hogy a győriek elsősorban békét szeretnének. 

Mint arról korábban beszámoltunk, megújul a Grabo-sátor. Hallgatoi kérdésre a polgármester elmondta: a mögötte fekvő területen peldaul parkolókat alakíthatnak ki, esetleg dedikált kisteherautó-parkolókat, hogy ezek ne a lakótelepen foglalják a helyet. De nincs még végleges döntés a szerinte értékes terület sorsáról.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.