Mocskos milliók: még Schadl sofőrje is „hármas" csomagokat állított össze Völnernek

Fehér Buda 2022-01-19 09:58:00
A fideszes képviselő ügyének két gyanúsítottja egyáltalán nem figyelt arra, hogy óvatosan egyeztessenek egymással.

A 444 nemrég már bemutatta, hogy A Völner-ügy kulcsfigurája egyetemi vizsgákat intézett végrehajtóknak és végrehajtók hozzátartozóinak, így a fideszes képviselővel szoros munkakapcsolatban álló Schadl György például azt is elérte, hogy olyan is átmehessen a vizsgákon, aki ott sincs. Schadl Györgyöt a lap szerint sokan keresték, hogy segítsen a jogi diplomájukhoz szükséges vizsgák „letételében", ő biztosította be Rogán Antal kabinetfőnökét, Nagy Ádámot is. 

A 444 most újabb cikket készített a Völner-ügy 1734 oldalas nyomozati irata alapján, ebből kiderül, hogy miként egyeztetett egymással Schadl és Völner Pál. A két férfi nem volt túl óvatos, Völner Pál és Schadl György szinte teljes nyíltsággal telefonáltak bizniszeikről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól.

Az iratok alapján Schadl és Völner annyira sérthetetlennek érezték magukat, hogy Schadl a minisztérium bejáratánál adott át Völnernek hárommillió forintot.

Máskor az irodájába vitte egy üveg ital kíséretében.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ez az eset egyébként Völner és Schadl utolsó találkozója volt, az Igazságügyi Minisztérium Nádor utcai épületének bejáratánál váltott gazdát a pénz. Schadl ekkor úgy hivatkozott a találkozóra, hogy névnapi figyelmességként akarja megleni Völnert, igaz, ekkor július 13-a, Jenő névnap volt. Schadl sokszor telefonban egyeztetett Völnerrel, ekkor arra sem nagyon figyeltek, hogy kik voltak körülöttük.

Schadl a pénzről csak annyit szokott mondani, hogy egy „hármas", míg Völnerre úgy hivatkozott, hogy az a barátja, akinek vinni szokta a csomagokat.

Egy április 15-i találkozóra a sofőrje állította össze a pakkot, akkor a „hármas” mellé „valami viszonylag normális piát” is tetetett a szatyorba.

Még a sofőr is belefolyt az ügyletekbe

A sofőr egyébként a nyomozati anyagok szerint a hármas pakolásánál jobban is belefolyt az ügyletekbe, amikor a Dubajba igyekvő Schadlt és feleségét a rendőrség elfogta a repülőtéren, ott volt a sofőr is. A nyomozati anyagban csak M.-ként szereplő férfinél ekkor 16 ezer eurót találtak a rendőrök. Schadlék házkutatásakor a sofőr holmijait is átkutatták, ekkor találtak nála 3 millió forintot. A sofőr állítása szerint az a saját megtakarítása babaváró hitelből és ingatlaneladásból, a nyomozók viszont olyan iratokat is találtak, amelyek miatt arra lehet következtetni, hogy ez a pénz is a végrehajtóktól van. 

A nyomozati anyag szerint Schadl rendszeresen bevonta ügyleteibe egy másik férfit, R.-t is, aki egy nyolc osztályt végzett, szakképesítés nélküli férfi, és akit egyszer már felfüggesztett börtönre ítéltek sikkasztásér. R. aztán sok ügyben segített Schadlnek, elkente például egy harmadik személy sok százmilliós áfacsalását. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.