Ejtették a vádat a volt New York-i kormányzó szexuális zaklatásos ügyében

Székely Zoárd 2022-01-07 08:53:44
Nem tudták kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Andrew Cuomo erőszakkal nyúlt az asszisztenséhez.

Ejtették a szexuális bűncselekmény miatti vádat a volt New York-i kormányzó ellen, mert az illetékes ügyész szerint nem tudják bizonyítani, hogy Andrew Cuomo illetlenül ért hozzá egykori asszisztenséhez – írja az MTI.

A feljelentő Brittany Commisso, a vádhatósági bejelentést követően közzétett kedd esti állásfoglalásában úgy fogalmazott, mindez jól szemlélteti, hogy az áldozatok miért választják a hallgatást a hatalmasokkal szemben.

„Újbóli áldozattá válásom hervasztó tapasztalata, hogy nem sikerült bűntetőeljárást indítani egy sorozatos szexuális zaklató ellen, ismételten szomorúan szemlélteti, hogy az áldozatok miért félnek felszólalni, különösen a hatalmi pozícióban lévő emberek ellen"

– olvasható Commissónak a Times Union of Albany című helyi hírlapnak eljuttatott közleményében.

A nő ugyanakkor szólt azokhoz is, akik valaha szexuális bűncselekmény áldozatává váltak, amit egy kormányzati tisztségviselő követett el, és most inkább csendben szenvednek, mert reménytelennek érzik a helyzetüket. Nekik azt üzente, ne tántorítsa el őket az, ami vele történt, emeljék fel a szavukat az igazság érdekében.

Szexuális zaklatási ügyében való szerepe miatt kirúgta a CNN az egyik sztárműsorvezetőjét

A CNN amerikai hírtelevízió határozatlan időre felfüggesztette műsorvezetőjét, Chris Cuomót, mert újabb dokumentumok szerint a véltnél jobban belefolyt bátyja, a többszörös szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó ügyeibe - jelentette honlapján a CNN szerdán.

David Soares, a New York állam fővárosa, Albany kerületi ügyésze kedden kérte az illetékes városi bíróságot, hogy szüntesse meg az eljárást a demokrata párti Cuomo ellen. Soares, aki egyébként szintén demokrata párti, azzal érvelt, hogy bár Commisso együttműködő és szavahihető volt, nem tudnák kétséget kizáróan bizonyítani a vádat. Mindemellett hozzátette, hogy mélységesen nyugtalanítónak tartja a Commisso által elmondottakat.

Cuomo végig tagadta az ellene felhozottakat és egyelőre nem nyilatkozott a fejleményeket illetően. A 63 éves politikus ellen benyújtott büntetőfeljelentés szerint Cuomo szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozata blúza alá és az intim testrészeire. Az eset állítólag a kormányzó hivatalos rezidenciáján történt.

A demokrata párti politikus augusztusban mondott le, miután egyre többen vádolták meg szexuális zaklatással. Cuomo akkor azzal védekezett, hogy senkit nem akart megbántani, egyúttal vitatta, hogy az ellene megfogalmazott vádak a bíróságon is megállnák a helyüket.

 

Címlapfotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.