Elhunyt a legendás zeneszerző, Dobos Attila

Bazsó Bálint 2022-01-04 19:00:22
Nyolcvanéves korában elhunyt a Táncdalfesztiválok sztárja, és rengeteg felejthetetlen magyar sláger szerzője, Dobos Attila - tudta meg a Blikk.

Az ismert és sokak által rajongott előadő 1941. április 27-én látta meg a napvilágot és már a húszas éveire befutott énekes lett. A táncdalfesztiválok egyik elsőszámó kedvencévé vált, 1968-ban pedig már saját válogatás lemeze is megjelent.

Bár a könnyűzenében páratlan sikereket tudhatott magáénak, fogorvosi szakmájában is előszeretettel tevékenykedett, egészen addig amíg el nem tiltották tőle, mondván, hogy döntse el, orvosként vagy inkább a szórakoztatóipar tagjaként akar dolgozni.

Mivel a döntés értelmében érvénytelenítették a diplomáját, a dalai szerzői jogainak felét pedig akkori feleségének ítélték, gyakorlatilag földönfutóvá vált, ezért elhagyta az országot.

Olyan dalokat írt, mint Mama, Kövek a vízparton, Isten véled édes Piroskám, Nyári zápor, Albérlet az emeleten, Annyi ember él a Földön, Minden ember boldog akar lenni, Annál az első ügyetlen csóknál - írja a gyászhírről először beszámoló Gréczy Zsolt.

Ezt követően Németországban telepedett le, ezért pedig nagy árat kellett fizetnie. Dalai sugárzását abbahagyták, a lemezét betiltották, majd a boltokból megsemmisítés céljából minden példányát visszavonták.

Később aztán visszatért Magyarországra és újra bizonyította tehetségét, 1985-ben például megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét - írja a lap.

Szólj hozzá!

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.