Kapásból két további évadot is berendelhet a Netflix a Squid Game-ből

Fehér Buda 2021-12-29 10:08:00
Hosszú ideig kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán folytatása a sikersorozatnak.

Az idei év legnagyobb sorozata vitathatatlanul a Squid Game, vagyis a Nyerd meg az életed lett. A dél-koreai alkotás szinte abban a pillanatban letarolta a Netflixet, hogy az első évad felkerül a streaming szolgáltatóra. A hatalmas siker után persze kérdés sem volt, hogy elkészül a sorozat második évada,

a szériát író Hwang Dong-hyuk viszont azt mondja, a Netflix-szel már a harmadik évadról is folynak a tárgyalások.

Túlértékelt koreai nyavalygás gyerekjátékokkal - Squid Game kritika

Bevallom, manapság egyre ritkábban tudom rávenni magam arra, hogy belevágjak egy új sorozatba. Hála a különféle streamingszolgáltatóknak, lassan napi szinten ömlik az ölünkbe egy-egy újabb és újabb széria, melyek lázas elszántsággal próbálják kielégíteni a nézői elvárásokat. Persze akadnak közöttük igazi gyöngyszemek, de mindent összevetve végül megmaradtam filmpártinak ebben a témában.

A sorozat ugyan egy elég méretes cliffhangerrel zárult, Hwang azonban egy ideig kételkedett benne, hogy folytatást kaphat-e a sorozata. Az író ugyanis tíz évig dolgozott az első évadon, így a rajongóknak is azt mondta, a második évad hosszú időt vehet igénybe, írja a Screenrant.

Hwang erről egy dél-koreai csatornán, a KBS-en beszélt, ebben úgy nyilatkozott, hogy a Netflix-szel jelenleg a második évadról tárgyal. De a sorozat rendezője hozzátette, hogy ezeken a tárgyalásokon felmerült a harmadik évad ötlete is. Hwang azonban hozzátette, hogy a tárgyalásoknak még nincs vége, de hamarosan megszületik a döntés. 

A Squid Game 2021. szeptemberében került fel a Netflixre, néhány hét alatt pedig több száz millióan nézték meg a sorozatot. Ezzel a dél-koreai alkotás lett a streaming óriás legnagyobb sikere, a számítások szerint pedig az elég szűk büdzséből készült széria több milliárd dolláros hasznot hozott a Netflixnek.

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.