Hende Csaba úgy indította el a Szombathely 300-at, hogy nem is használhatná Szombathely nevét

Farkas Bazsi 2021-12-23 06:46:40
Névhasználati engedélyt kellett volna kérnie, csakhogy ő ezt nem tette meg.

Weblapot indított, konzultál és konferenciát is tartott már Szombathely 300 névvel Hende Csaba, Szombathely és térsége fideszes parlamenti képviselője.

Hende konzultációban arra kíváncsi, hogy mire költenének el a szombathelyiek 300 milliárd forintot. Ez a pénz azonban egyelőre még nincs a város kasszájában - ezt egyébként Illés Károly, a Fidesz frakcióvezetője is elismerte - csupán egy olyan becslés alapján belőtt összeg, amit Szombathely sikeres uniós pályázatokkal érhet el.

Az önkormányzathoz fordultunk, hogy megtudjuk Hende kért-e és kapott-e egyáltalán engedélyt a közgyűléstől a Szombathely név használatára. A városháza válaszában azt írta:

Rendeletünk szerint a városnevet eredeti, ragozott vagy toldalékos formában bármely természetes vagy jogi személy illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet elnevezésében (cégnév, fantázianév), illetve valamely általa szervezett rendezvény megnevezésében, valamint bármely általa előállított vagy forgalmazott termék megnevezésében csak előzetes engedély alapján használhatja.

A nyilvántartásunkban vannak webcím elnevezésre engedélyek, de a szombathely300.hu weboldal ilyen engedéllyel nem rendelkezik.

Amennyiben tehát elfogadjuk, hogy a konzultáció valamely szervezet által szervezett rendezvény, úgy kellett volna önkormányzatunktól névhasználati engedélyt kérni, amire nem került sor.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.